Sport

Így halad a Pick Szeged felkészülése - Kárpáti Krisztián számolt be

Így halad a Pick Szeged felkészülése - Kárpáti Krisztián számolt be

Nehezítő körülmény, hogy sokan még mindig Eb-n szerepelnek

Tóth Norbert
Szerző: Tóth Norbert
2024. január 26., péntek
Így halad a Pick Szeged felkészülése - Kárpáti Krisztián számolt be

Január 8-án vágott neki a felkészülésnek az OTP-Bank Pick Szeged. A csapat azon játékosai, akik az Európa-Bajnokságra nem távoztak, három hét óta végeznek alapozó munkát. Kárpáti Krisztián vezetőedző számolt be a felkészülés helyzetéről a klubnak adott interjújában.

Gőzerővel munkában év eleje óta. (Fotó: Eliza Solya)

 

Elsőként arra reagált a vezetőedző, hogy a tervek szerint halad-e a felkészülés.

Félig-meddig igen, hiszen csak legmerészebb álmomban gondoltam arra, hogy ilyen sok játékosunk marad az Európa-bajnokságon, ami egyben öröm is, hiszen azok a válogatottak, amelyekben szerepelnek, azok sokáig maradtak, maradnak az Eb-n. Egyedül Imanol Garciandia tért vissza, ő már velünk edz. Pénteken még öt játékosunk szerepel a magyar-szlovén meccsen, ilyen szempontból nem könnyű a szakmai stáb helyzete, mert kevesen voltunk.

Az egyik legnagyobb befolyásoló tényező az Eb, ezért kulcsfontosságú, hogy onnan mikor térnek vissza a szegedi játékosok.

Kedden már Szegeden kell lennie mindenkinek, szerdán egy kondiedzéssel kezdenek, ekkor felmérjük, hogy milyen állapotban érkeztek vissza, utána csütörtökön és pénteken már együtt, közösen készülünk az év első meccsére, a szombati Gyöngyös elleni idegenbeli bajnokira.

 

 

Kárpáti Krisztián részletesen beszámolt a Szegeden maradók edzésmunkájáról, annak jellegéről.

Nagyon jól, motiváltak voltak, figyeltünk arra, hogy ne legyen monoton a felkészülés, hiszen kevesen voltunk, így sok-sok egyéni képzés szerepelt a programban, illetve a kondi fejlesztése. Tudtunk a pároskapcsolatokat gyakorolni, hiszen hat mezőnyjátékossal, és három kapussal dolgoztunk. Kevesebb játékost tudtunk felhozni az U21-es csapatból is, mert a télen volt több távozó, illetve Rea Barnabás a DEAC elleni U21-es edzőmeccsen sérülést szenvedett, így ő rá hosszabb ideig nem számíthatunk. Visszatérve az itthon lévőkre, mindenki szorgalmas volt, a fiatal játékosok pedig ebből az időszakból később biztos, hogy profitálnak, hiszen válogatott kapusoknak tudtak lőni, csiszoltuk a technikát. Carlos Molina és Gleb Kalaras esetében is elmondható ez, hiszen ők támadásban az ősszel kevesebb szerepet kaptak, de most rengeteg támadást vettünk át.

Kiemelte, hogy a kapusok edzése szempontjából nagyon hasznos volt, hogy Mikler Roland kihagyta az Eb-t, Emil Imsgard az utolsó pillanatban maradt ki, így Nagy Martinnal kiegészülve egy hosszabb felkészülést csinálhattak végig. "Szorgalmasan tették a dolgukat, és nagyon remélem, hogy ez tavasszal a hasznunkra válik majd." - tette hozzá a tréner.

Február 3-án, a Gyöngyös ellen idegenben folytatja a szezont az OTP-Bank Pick Szeged.

 

A teljes interjú itt megtalálható.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.