Sport

Gólzáporos, szoros meccsen maradt alul Kaposváron az SZVE

Gólzáporos, szoros meccsen maradt alul Kaposváron az SZVE

Tóth Norbert
Szerző: Tóth Norbert
2023. november 11., szombat
Gólzáporos, szoros meccsen maradt alul Kaposváron az SZVE

Az E.ON OB I. 9. fordulójában a Kaposvár otthonában ugrott medencébe a Szegedi VE. Az eddig remekül teljesítő Kaposvár volt a vendéglátó, a Somogy vármegyei együttes 13 ponttal éppen a Szeged előtt állt a tabellán. A Tisza-partiak 9 ponttal, a nyolcadik helyről várták az összecsapást. 

Fotó: Zue.hu Szegedi VE Facebook oldala

 

Kis híján három percet kellett várni a mérkőzés első találatára, ezt a hazai oldalon jegyezhették. Amilyen lassan jött az első gól, olyan gyorsan a többi. Az első játékrész maradék öt percében nyolc rezdültek meg a hálók. Az utolsó percben három gólt kapott az SZVE. 6-3 volt az állás.

Ebből az átmeneti sokkból, ami egy háromgólos hátrány volt, fel tudott állni a Szeged, ami kézen fogható bizonyítéka annak, hogy milyen erős mentálisan Kiss Csaba csapata. A szegedi vezetés is összejött először a meccsen, azonban nem sikerült azt megtartani. Egy háromgólos győzelem itt, egy háromgólos győzelem ott, 8-8-al mehettek félidei pihenőre a felek.

Félidőben: Kaposvári Vízilabda Klub-Zue.hu Szegedi VE 8-8.

Fotó: Zue.hu Szegedi VE Facebook oldala. 

 

A sorminta folytatódott: egy sima, egy fordított. Ráadásul még a különbség se változott, ismét három gól volt a differencia a felek között a nyolc percnyi játékidő alatt. A Kaposvár erősen, gólokkal tudta zárni a játékrészt, ami nagyon nehéz feladat elé állította az SZVE-t. 12-9-el vágtak neki az utolsó negyednek.

Góllal kezdett a Szeged, azonban 13-10-es hátrányba került, a Kaposvár magabiztosan várhatta az utolsó perceket. Hátra volt még hat minutum a meccsből, ami alatt azért még várhatók voltak izgalmak. Egy gólra fel tudott zárkózni a Tisza-parti csapat, azonban az egyenlítés nem jött össze. 15-14-re módosult az állás a vége előtt 48 másodperccel, tehát nem sok ideje maradt a Szegednek. A Kaposvár kihúzta a maradék másodperceket és megnyerte az összecsapást.

Végeredmény: Kaposvári Vízilabda Klub-Zue.hu Szegedi VE 15-14.

A szegediek legeredményesebb játékosa Leinweber Olivér volt, a maga 5 szerzett találatával.

Kiss Csaba igazi harcot és küzdőszellemet láthatott játékosaitól a találkozón.

Ilyen csatára számítottam! Óriási meccs volt, tele párharcokkal, test a test elleni küzdelemmel. Emiatt mind a két oldalon rengeteg volt a technikai hiba. Óriásit harcoltak a játékosaim, ez ma arra volt elég, hogy a végén támadhattunk a döntetlenért.

E.ON OB I. 9. forduló, Kaposvár, Kaposvári városi fürdő
Kaposvári Vízilabda Klub-Zue.hu Szegedi VE 15-14 (6-3, 2-5, 4-1, 3-5)

 

A következő fordulóban a PVSK csapatát látja vendégül a Tiszavirág Sportuszodában az SZVE.

 

Borítókép: Zue.hu Szegedi VE

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.