Sport

A félidőig tartotta magát a PLER - a vártnál nehezebb Pick-győzelem született

A félidőig tartotta magát a PLER - a vártnál nehezebb Pick-győzelem született

2023. október 28., szombat
A félidőig tartotta magát a PLER - a vártnál nehezebb Pick-győzelem született

Meglehetősen nehezen indult be a szegedi játék, és akkor még finoman fogalmaz az ember. A találkozó elején volt, hogy három góllal is vezetett a papíron sokkal esélytelenebb PLER. A mérkőzésen először a 13. percben vezetett a Szeged, Jelinic góljával lett 7-8 az állás.

Ezek után még előfordult, hogy képes volt egyenlíteni a hazai csapat, miután a Pick nem igazán találta a játékát. Olyannyira nem, hogy végig kiélezett volt az első játékrész, sőt döntetlennel vonultak szünetre a felek. Egészen pontosan döntetlenre mentette a szegedi gárda az eredményt, hiszen 17-15-ös PLER-vezetés állt az eredményjelzőn még másfél perccel a félidő vége előtt. Kárpáti Krisztián időkérése hozta meg a lendületet.

Félidőben: PLER - OTP Bank-Pick Szeged 17-17.

A második játékrész első perceiben is jól tartotta magát a sereghajtó, de a Pick feljebb kapcsolt egy fokozattal, ezzel pedig már nem tudta felvenni a versenyt a PLER. Egy nyolcgólos szériát dobott a Szeged, ami összetörte a PLER bravúrról szőtt álmait. Ekkor volt még hátra a találkozó negyede.

Az utolsó 15 percben már csak a két csapat közötti különbség volt a kérdés. Kisebb fellángolásai voltak még a hazai csapatnak, de az előnyét megtartotta a Pick. A hazaiakat az elszántságukért és hozzáállásukért dicséret illeti.

Végeredmény: PLER - OTP Bank-Pick Szeged 30-35.

PLER-Budapest­– OTP Bank - PICK Szeged 30–35 (17–17)
K&H férfi kézilabda liga, 8. forduló, Budapest, Bud Aréna, 700 néző. Vezette: Fekete, Hajdu.
PLER-Budapest:Kránitz – Tóth 4/1, Zobec 3, Sunajko 6, Dissinger 5, Simotics 3, Fodor.Csere:Farkas, Strelnikov, Bak 3, Borsos, Alan 3, Fekete, Fodor, Várszegi 2, Szkokán 1.Vezetőedző:Horváth Attila.
OTP Bank - PICK Szeged:Imsgard – Martins 5, Stepancic 4, Molina, Bánhidi 4, Bodó 3, Jelinic 2.Csere:Nagy M. (kapus), Szilágyi 4/2, Kalaras, Gaber 1, Szita 2, Mackovsek 1, Sostaric 6/3, Garciandía 3.Vezetőedző:Kárpáti Krisztián.
Kiállítás:8, ill. 6 perc
Hétméteres:2/1, ill. 6/5

A következő héten nem lesz jelenése a szegedi csapatnak, válogatott szünet következik. A szegediek viszont így sem maradnak kézilabda nélkül, hiszen a magyar kézilabda-válogatott a Pick Arénában fogadja a lengyel nemzeti csapatot. Majd november 11-én, szombaton 17 órakor a Veszprém elleni örökrangadón folytatja szezonját a Pick Szeged.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.