Szegeden játszik a lengyelekkel a férfi kézilabda-válogatott

November 4-én a Pick Arénában lép pályára a magyar férfi kézilabda-válogatott Lengyelország ellen.

Nemzeti csapatunk először játszik mérkőzést a legújabb szegedi arénában. A magyar válogatott a januári németországi Európa bajnokságra készül, ennek jegyében Chema Rodríguez szövetségi kapitány szeptember végén Telkiben dolgozik majd a kerettel-benne négy OTP Bank-Pick Szeged játékossal, majd legközelebb novemberben találkozik a csapat és akkor jönnek Szegedre, illetve Békéscsabára meccselni.

Nyár óta immár főállású szövetségi kapitányként Magyarországon élek, járom a bajnoki mérkőzéseket és nézem a csapatokat, és a válogatott kerettagok kapcsán számos jó teljesítményt látok. 2024 kiemelkedően fontos év lesz számunkra, amely januárban a németországi Európa-bajnoksággal indul, nehéz csoportból kell megcéloznunk a továbbjutást, Izland, Szerbia és Montenegró ellen. Tavasszal olimpiai selejtezőn szereplünk, egyelőre még a helyszínt és az ellenfeleket sem ismerjük, de nagyon szeretnénk kijutni Párizsba! Szeptember végén a kluboknak köszönhetően együtt tudunk tölteni egy kis időt, ám mivel ez nem hivatalos válogatott időszak, a külföldön szereplők nélkül. Főként a mérésekre, a fizikai paraméterek felmérésére és fejlesztésére koncentrálunk majd, hiszen a kondíció nagyon fontos a jó szereplés szempontjából. Ezt követően október végén találkozunk majd újra, és a közvetlen Eb-felkészülés megkezdése előtt Szegeden és Békéscsabán játszunk felkészülési találkozókat a lengyel válogatott ellen.– nyilatkozta  Chema Rodríguez szövetségi kapitány az mksz.hu-nak.

A MAGYAR VÁLOGATOTT MÉRKŐZÉSPROGRAMJA 2023-BAN
November 4., szombat, 16.30, Szeged:
 Magyarország–Lengyelország
November 5., vasárnap, 16.00, Békéscsaba: Magyarország–Lengyelország

A MAGYAR FÉRFI KÉZILABDA-VÁLOGATOTT KERETE (2023. szeptember 29.–október 1., Telki)
Kapusok:
 MIKLER Roland (OTP Bank-Pick Szeged), SZÉKELY Márton (MOL Tatabánya), ANDÓ Arián (Balatonfüredi KSE)
Jobbszélsők:
 RODRÍGUEZ Pedro (Mol Tatabánya), KRAKOVSZKI Zsolt (HSA-NEKA), IMRE Bence (FTC-Green Collect)
Jobbátlövők:
 ANCSIN Gábor (Mol Tatabánya), ÓNODI-JÁNOSKÚTI Máté (FTC-Green Collect)
Irányítók:
 LÉKAI Máté (FTC-Green Collect), JUHÁSZ Ádám (Mol Tatabánya), GYŐRI Mátyás (Mol Tatabánya)
Beállók:
 BÁNHIDI Bence (OTP Bank-Pick Szeged), SZÖLLŐSI Szabolcs (Dabas KC), SZŰCS Bence (Balatonfüredi KSE)
Balátlövők:
 BODÓ Richárd (OTP Bank-Pick Szeged), LIGETVÁRI Patrik (Telekom Veszprém), SZITA Zoltán (OTP Bank-Pick Szeged)
Balszélsők:
 BÓKA Bendegúz (Balatonfüredi KSE), KRAKOVSZKI Bence (Mol Tatabánya), MOLNÁR Robin (HSA-NEKA)
Szövetségi kapitány:
 Chema RODRÍGUEZ

Előző sztori

Ingatlanokról, fákról és bicikliről döntött a Jogi, Ügyrendi és Közbiztonsági Bizottság

Következő sztori

Ádám Martin tripla a Bajnokok Ligájában