Egy szegedi fiatalember tolmácsol Messiéknek


Szeghalmi Zsoltról tavaly novemberben írtunk először. A világot keresztül-kasul beutazó, négy nyelven beszélő szegedi fiatalemberrel akkor Cardiffban találkoztunk, amikor a Wales–Magyarország Eb-selejtezőn dolgozott mint hivatalos tolmács. Akkor elmondta, hogy nem ez volt az első megbízatása, néhány héttel azelőtt az Espanyol–Ferencváros meccsen a hazai csapat spanyol–magyar fordítója volt. Zsolt most ismét Barcelonában van és ma este is a spanyol és magyar nyelvtudását használja a Barcelona–Ferencváros BL-mérkőzésen.

– Ha nincs a koronavírus, akkor már a nyári Európa-bajnokságon is dolgoztam volna a Puskás stadionban rendezett meccseken az UEFA megbízásából, így viszont várni kellett az újabb munkára. Jövőre, ha megrendezik az Eb-t, akkor tolmácsként dolgozom majd én is ott - árulta el lapunknak Zsolt, akit Barcelonában értünk el telefonon. - Az Espanyol elleni tavalyi mérkőzéssel ellentétben most nem kellett pályáznom és jelentkeznem, az európai szövetség illetékese szinte a sorsolás pillanatában jelezte, hogy tavaly elégedettek voltak velem és várnak dolgozni Barcelonába a Fradi-meccsre. Természetesen örömmel vállaltam a feladatot - tette hozzá.

A jelenlegi járványhelyzetben egy barcelonai út megszervezése sokkal nehezebb, mint általában. Kevesebb repülő közlekedik, a járatokat sokszor törlik, ráadásul különböző igazolásokat is be kell szerezni az indulás előtt. -Elkezdtem keresni a legbiztosabb eljutási lehetőséget repülővel, ami az országonként változó szabályok miatt nem volt egyszerű. Csak egy dologban voltam biztos, hogy ott leszek Barcelonában a meccsen, akár földön, akár levegőben kijutva - meséli Zsolt, akinek végül sikerült megoldást találnia, így repülővel érkezett és azzal is tud majd hazajönni.

Nem meglepő, hogy amikor a barátok és ismerősök megtudták, hogy hol dolgozik majd, rögtön ostromolni kezdték kérésekkel és természetesen a Barca legnagyobb sztárja, az argentin Lionel Messi neve került elő a legtöbbször. - Mivel ilyenkor dolgozom, egyébként sem biztos, hogy akár egy aláírást is kérhetek valakitől, de a jelenlegi helyzetben ez teljességgel lehetetlen. Hétfőn a FC Barcelona edzőközpontjában tolmácsoltam a katalán kolléganővel a hazaiak sajtótájékoztatóján, majd utána a Camp Nou stadionban a Fradi sajtóeseménye következett. Mindkettő online volt, a résztvevőkön kívül csak a két tolmács lehetett jelen mindkét helyen a teremben - avatott be munkakörülményeibe a szegedi fiatalember.

Zsolt azt mondja, minden pillanatban érezhető, hogy a biztonság az első Barcelonában is, így például ameddig tavaly az Espanyol-meccsen, vagy Walesben lehetősége volt a játékosok, edzők és a klubvezetők közelében mozognia, most ez elképzelhetetlen. - A távolból láttam edzeni a Barca játékosait, de közelebb nem mehettem hozzájuk. Az edzőközpont és a stadion is szinte teljesen kihalt, nagyon furcsa látványt mutat. De igaz ez Barcelona városára is. A mindig nyüzsgő városban alig van forgalom az utcán, a mindig pezsgő belváros szinte üres, nincsenek nyitva a bárok és az éttermek is csak elvitelre adhatnak ételt. A meccsre sem jöhetnek be nézők, ez biztosan nagyon furcsa lesz abban a hatalmas stadionban - fejtette ki Zsolt, aki viszont munkájának köszönhetően azon szerencsés helyzetben van, hogy ott lehet a lelátón kedden este.
A Barcelona–Ferencváros Bajnokok Ligája-mérkőzés 21 órakor kezdődik.