Sport

Elmarad az idei Kapusháború

Elmarad az idei Kapusháború

2020. május 13., szerda
Elmarad az idei Kapusháború

A koronavírus-járvány miatt bizonytalanná vált, hogy meg lehet-e rendezni a kilencedik Kapusháborút. Bagdi Ferenc, a verseny szervezője hosszú hezitálás után úgy döntött, a biztonság érdekében jobb lesz, ha elmarad.

Bagdi Ferenc, a Kapusháború atyja elmondta, habár a szervezés már elindult, a pályaviszonyok miatt nehéz lett volna a helyszínválasztás. –

A Felső Tisza-parti Stadiont elbontották

, az

SZVSE-pályán építkezés zajlik

, a Kisstadionban kevés az öltöző, ráadásul oda sok kaput kellett volna vinni. Nem lett volna értelme elvinni a városból, mert ez egy szegedi esemény – fogalmazott. Bagdi hozzátette, a koronavírus miatt bizonytalanná vált a bajnokságok folytatása, ezáltal a kapusháború megrendezése is, hiszen a verseny mezőnyét javarészt amatőr hálóőrök adják. – Volt, amikor elérte az 500 főt a jelentkezők száma, ezért nem lehetett tudni, hogy egyáltalán meg lehet-e rendezni. Minden szponzorral személyes kapcsolatot ápolok. Tudom, hogy gazdaságilag nehezen érinti a legtöbb céget a járvány, ezért nem éreztem volna igazságosnak, hogyha ebben a helyzetben a segítségüket kérem. A szponzorok támogatása nélkül viszont nem lett volna olyan színvonalú a verseny, mint az elmúlt években – ecsetelte.

Bagdi Ferenc (fehérben) a biztonság érdekében úgy döntött, hogy jobb lesz, ha elmarad az idei Kapusháború (Fotó: Archív)

A Kapusháború szervezője úgy véli, az emberek biztonsága érdekében jó döntés született. – Vannak, akik könnyebben veszik a vírushelyzetet, de akadnak olyanok is, akik jobban tartanak a járványtól. Szerettem volna, hogy mindenki részt vehessen a versenyen, aki csak szeretne. Hosszú hezitálás után, az észérvekre hagyatkozva végül úgy döntöttem, hogy jobb lesz, ha elmarad – indokolta a döntést. Bagdi elmondta, évről évre csúcsokat dönt a rendezvény, s habár az idei elmarad, mégis hordoz némi különlegességet a sorozat számára. – Idén is lesz egy újdonság, hiszen akik tavaly megnyerték a kategóriájukat, most két évig őrizhetik a címüket. Az eddigi nyolc év alatt egyedül a +35-ös korosztályban Tuska János tudta megvédeni a címét, rajta kívül nem volt, aki kétszer egymás után nyert volna – tette hozzá mosolyogva.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.