Végső búcsú a Felső Tisza-parti Stadiontól

Az FK Szeged szervezésében a klub jelenlegi és öregfiúkcsapata, a SZEOL öregfiúk, valamint a szurkolók játékkal búcsúztatták a sok nagy csatát megélt Felső Tisza-parti Stadiont, amely helyén multifunkcionális sportcsarnok épül.

Tikkasztó hőség uralkodott a Felső Tisza-parton 2019. július 20-án, a legendás stadion utolsó napján. A tribünre érve szívbemarkoló látvány tárult elém: teljesen kopár és száraz volt az egykor kifejezetten jó minőségű gyep a centeren. - Anno arra a kapura ollóztam gólt Fülöp Marcinak, Isten nyugosztalja – szólt felém

Dóra János

, miközben a Tisza felőli kapura mutatott. A rövid múltidézést követően lementem az öltözőkhöz. Mintha tegnap lett volna, hogy Major-mester eligazítást tart a KITE-Szeged vezetőedzőjeként a sorsdöntő Csepel elleni hétközi bajnoki előtt. Igen,

az én generációm

legfeljebb NB III-as csapathoz fűződő szép emlékeket őrizhet a szegedi futball leharcolt szentélyéről,

pedig egykor BEK-meccseket is rendeztek itt, sőt, még az Aranycsapat is pályára lépett a stadionban

, így kissé irigykedve hallgattam az idősebb sportbarátok elmélyült nosztalgiázását. Amiből persze nem volt hiány: pár nappal az esemény előtt létrehozták a Felső Tisza-parti Stadion Facebook-oldalát, ahol rengetegen megosztották legkedvesebb élményüket az arénával kapcsolatban. Így tett lapunk korábbi munkatársa,

a Szeged LC egykori kapusa

, Dobó Csaba is, aki a

Felső Tisza-parti srácok

című jegyzetében hosszasan ecsetelte, hogy milyen életérzést szimbolizál az Etelka sori létesítmény.

  Pár perccel négy után felsorakoztunk, hogy az FK Szeged szervezésében, a diszkoszvetősök jelenlegi és öregfiúkcsapata, a SZEOL öregfiúk, valamint mi, a szurkolók játékkal búcsúztassuk szeretett stadionunkat. A rendezvény előtt egyperces néma csönddel adóztunk a szegedi futball nemrégiben elhunyt két legendája, Kun Lajos és Szalai István emlékének. A mérkőzések sokkal inkább a sportbarátságról, semmint az eredményekről szóltak. Az utolsó meccset követően még egyszer utoljára összeálltunk a Tisza felőli kanyarban és Szeged dalokat harsogva csodáltuk a stadion kiváló akusztikáját.

A megható dalolászás után a játékos kijáróban néhány sör kíséretében folytattuk a múltidézést: - Emlékszem, régen még a hídról is lehetett látni, ahogy a stadion reflektorfénye beragyogja az éjszakát. Csodálatos élmény volt. Annak idején már két órával a meccsek előtt itt sorakoztak a kisgyerekek, akik labdaszedők akartak lenni a SZEOL meccseken – mesélte az egybegyűlteknek Hüvös Gábor. Miközben próbáltam elképzelni a számomra oly hihetetlenül hangzó jelenetet, egy másik gondolat futott végig az agyamon, amely hatására az irigykedés egy pillanat alatt átcsapott reménykedésbe. Hamarosan átadják Szeged új,

minden igényt kielégítő futballstadionját

, amihez remélhetőleg legalább ennyi kedves emlék párosul majd. Még a heves szúnyoginvázió sem akadályozhatta meg, hogy az éjszakába nyúló nosztalgiázás végén mécseseket gyújtva, könnyeinkkel küszködve búcsúzzunk a nagybetűs Szentélytől.

Kovács Ferenc képgalériája: