Hevesi Tamás: „A megfelelő szakmai munkában hiszek”

Vasárnap kezdi meg szereplését a magyar cukorbeteg futsal-válogatott a romániai Európa-bajnokságon. Hevesi Tamás csapata Szegeden zárta felkészülését az idei kontinensviadalra, ahol a szövetségi kapitánnyal beszélgettünk edzői filozófiájáról, de esett szó Szegedről és a női labdarúgásról is.

Talán sokan nem tudják, de Ön is cukorbeteg, ez is közrejátszott abban, hogy a cukorbeteg futsal-válogatott megalakulásakor kinevezték vezetőedzőnek. Mennyit változott a játékosállomány azóta, hogy elkezdték a közös munkát?

Hevesi Tamás:

A DiaEuro futsal Európa-bajnokságra tíz fős kerettel utazhatunk, ami minden évben változik. Évek óta bevált edzői húzás nálam, hogy csak az utolsó pillanatban hirdetem ki a végleges keretet, így élesen tudom tartani a játékosokat, senki sem érezheti biztosnak a helyét a csapatban. Ha előre kihirdetett kerettel csinálnánk meg a felkészülést, akkor tudat alatt sem dolgoznának úgy a srácok, hogy kihozzák magukból a maximumot. Ebben az évben a tavalyihoz képest csak egy játékossal bővültünk, de volt olyan év is, amikor öt új arc is csatlakozott a csapathoz. Ez a taktika eddig mindig bevált, bízom benne, hogy ezúttal is így lesz.

Több, kisebb-nagyobb gonddal, sérülésekkel és egyéb hátráltató tényezőkkel küzdött a felkészülés során a csapat. Ennek fényében mit vár a válogatottól a kontinenstornán?

H.T.:

Európa legsikeresebb csapatát sikerült összekovácsolnunk az évek során, nincs egyetlen olyan csapat sem rajtunk kívül, amelyik háromszoros ezüstérmesnek és egyszeres bajnoknak vallhatja magát a torna 2012-es életre hívása óta. A román válogatott ugyan kétszer is a dobogó legfelső fokán zárt, viszont tavaly például csak ötödikek lettek. Ezzel csak azt akarom érzékeltetni, hogy milyen erős a mezőny. Mindent egybevetve, nagyon jó csapatok indulnak idén is, de az én csapatom is nagyon jó.

Április óta készül együtt a gárda, van, aki munka, van, aki tanulmányai mellett fordítja szabadidejét a válogatott felkészülésre. Mivel lephetik meg ezúttal az ellenfeleket Bukarestben?

H.T.:

Olyan rafinált dolgokkal készülünk, amivel váratlant tudunk húzni a mérkőzéseken, amire nem feltétlenül tudnak felkészülni az ellenfeleink. Gondolok itt különböző variációkra, szöglet-, oldalberúgás-, középkezdés-kombinációkra, de megvannak a trükkjeink a támadásokra, labdakihozatalokra is. A szabadrúgásokra is nagy hangsúlyt fektettünk a felkészülés alatt, minden játékhelyzetre megvannak a megoldásaink. Ezeket úgy kell tudniuk a játékosoknak, hogy a játék hevében, nyomás alatt is végre tudják hajtani az ellenfelet fanatikusan biztató szurkolók előtt. Ez azért nem egy egyszerű feladat, de a csapat már többször bebizonyította, hogy igenis képes megoldani ezeket a helyzeteket. Büszke vagyok arra, hogy a srácok tanulékonyak és fogékonyak minden újdonságra.

Ha már a trükköknél járunk, Önnek van-e valamilyen személyes fortélya, hogy segítsen a játékosoknak ezt a rengeteg különböző játékszituációt megtanulni és észben tartani?

H.T.:

Mindig lefotózom és el szoktam nekik küldeni e-mailben a különböző variációkat, amelyeket szeretném, ha megtanulnának. Mindig azt mondom nekik, ragasszák fel a hűtőszekrényre, vagy bárhová, ahol jól látható napközben is és úgy rögzítsék, mint egy tanulmányt.

Azon túl, hogy cukorbetegek szerepelnek a csapatban, milyen metódus alapján választják ki a játékosokat?

H.T.:

Csak a szememnek hiszek. Mindig egy tizennégy fős, bő kerettel dolgozunk, de volt már rá példa, hogy meg kellett válnom egy-két játékostól, mert mentálisan nem passzoltak hozzánk. Persze, mindig – beszéljünk bármilyen sportról – lehetnek mentálisan nehezen kezelhető játékosok, nálunk is van és volt is ilyen, de valaki beáll a sorba, valaki pedig nem. Ez egy nehéz edzői feladat, de ezt is meg kell oldanom, elvégre ezért végzem ezt a munkát.

Mennyi idejét, energiáját veszi el egy edzésterv, egy felkészülési program elkészítése?

H.T.:

Sokat. Egy edzés megírása durván másfél óra, egy edzés megtartása szintén legalább ennyi idő. A tréningeken észre kell venni a hibákat, amiket a következő gyakorlásnál már ki is kell javítani, hogy tudjunk tovább haladni. Bár sokan legyintenek, azért nagyon komoly szakma az edzősködés, de szívesen megmutatom az edzési naplómat, bele lehet nézni, hogy épül fel egy felkészülés edzésről edzésre, minden mindennel összekapcsolódva.

Vasárnap kezdődik az Európa-bajnokság, mikor utazik a csapat, kik lesznek az ellenfelek?

H.T.:

Vasárnap hajnalban repülünk, és rá egy hétre, szintén vasárnap jövünk haza. Amikor megérkezünk, lesz egy megnyitó ünnepség, ahol a csoportok sorsolását is tartják. Bízunk benne, hogy jó csoportba kerülünk, bár igazából teljesen mindegy, mert előbb-utóbb úgyis találkozol a nehezebb ellenfelekkel is. Ha pedig valaki nyerni szeretne, akkor mindenkit meg kell vernie.

Szegeden zárta a felkészülést a csapat, mi volt a menetrend ebben a néhány napban?

H.T.:

Minden nap két edzést tartottunk, egyet délelőtt és egy délután. Köztük szakmai dolgokat beszélünk át, például azt, hogy milyen variációkat mikor alkalmazhatunk. Nyilván pihenniük is kellett a srácoknak, hogy ne érezzék börtönben magukat. Örömmel jöttünk Szegedre, nagyon szeretem ezt a várost, én csak mini Budapestnek hívom, mert ugyanúgy vannak hidak, folyó szeli át és történelme van. Nagyon jó kis hely, büszkék vagyunk arra, hogy itt készülhettünk. Személy szerint én laktam is itt 1983-ban majdnem egy évig, de nem mindenki ismeri ezt a fantasztikus környezetet, úgyhogy egy kis városnézés is belefért a programba.

Picit más téma. Sokáig dolgozott a női labdarúgásban, a Ferencváros női csapatát Ön alapította meg. Van-e még valamilyen kapcsolata a női focival, követi-e a magyar bajnokságot, vagy a magyar válogatott mérkőzéseit?

H.T.:

A női futballal olyan mély kapcsolatban már nem vagyok, de a bajnokságot figyelemmel kísérem. Nagyon büszke voltam arra is, hogy a válogatottban hét olyan játékost is láttam egy meccsen a kezdőben, akik az én tanítványaim voltak. Sok játékosommal a mai napig remek viszonyt ápolok, sőt azt mondhatom, talán mindenkivel. Volt már arról is szó, hogy visszatérek a női labdarúgásba, és ez akár meg is történhet a jövőben.

Mit gondol a magyar bajnokság színvonaláról? Melyek azok a problémák amelyek hátráltatják a női futball fejlődését itthon?

H.T.:

Azt gondolom, hogy sajnos nem emelkedik a színvonal és ez elsősorban abból adódik, hogy kevés a játékos. A legnagyobb probléma az, hogy más sportágaknak még mindig nagyon nagy az elszívó ereje, a szülők pedig nehezen döntenek úgy, hogy lányaikat futballozni viszik. A magyar női fociban a tömegesítés még mindig sarkalatos kérdés.

Említettük a Ferencvárost, így nem mehetünk el szó nélkül az idei bajnoki döntő mellett sem…

H.T.:

Nagy pofon volt a Fradi számára, hogy ennyi külföldi légióssal és jobb anyagi lehetőségekkel gazdálkodva is kikaptak a bajnoki döntőben az MTK-tól, akik csak magyar játékosokkal dolgoznak. Azt gondolom, hogy ez az iránymutató törekvés. Jobban hiszek a megfelelő szakmai munkában, semmint abban, hogy légiósokkal kellene megoldanunk a színvonal növelését.