Sport

Labdarúgás: jövő kedden pótolják a vasárnapi vihar miatt elmaradt meccseket

Labdarúgás: jövő kedden pótolják a vasárnapi vihar miatt elmaradt meccseket

2014. május 27., kedd
Labdarúgás: jövő kedden pótolják a vasárnapi vihar miatt elmaradt meccseket
szs_labda_labdarugas

Hétfói ülésén döntött a Versenybizottság a vasárnapi ítéletidő miatt elmaradt három bajnoki labdarúgó mérkőzés új időpontjáról.

Vasárnap negyed hat után villámlással és mennydörgéssel kísért felhőszakadás zúdult Vásárhelyre. A felerősödő szélben egyre erősebben ömlött az eső, így az akkor már több, mint húsz perce zajló Hódmezővásárhelyi FC - Szegedi VSE megyei I. osztályú bajnoki labdarúgó mérkőzésen először a nézők menekültek a városi stadion öltözőépületének fedett helyeire, majd

Borbás-Bottyán Aurél

játékvezető a csapatokat is az öltözőbe parancsolta. Félórányi várakozás után a helyzet semmit nem változott, majd újabb félóra elteltével a játékvezető a két asszisztense és a két csapat képviselőjének jelenlétében kiment a - műfüves - pályára, ahol megállapították, hogy a játéktér, amelynek nagyrészén állt a víz, alkalmatlan a játékra, így Borbás-Bottyán sporttárs lefújta a találkozót. Ugyanezen a pályán játszották volna 19 órai kezdettel a Székkutas TC II. - Derekegyház SE megyei III. osztályú találkozót, de ezt az összecsapást már el sem kezdték a csapatok. Szintén a pálya használhatatlansága miatt maradt el vasárnap délután az Ambrózfalva-Csanádpalota II. - Fábiánsebestyéni KSC II. megyei III. osztályú találkozó is. Többek között az elmaradt három mérkőzés ügyében is döntött hétfői ülésén az MLSZ Csongrád megyei Igazgatóság Versenybizottsága. A Labdarúgás Versenyszabályzatának 62.&-a szerint a nem a részvevők valamelyikének hibájából megszakított, majd beszüntetett mérkőzés esetén amennyiben az az első félidőben, illetve a mérkőzés szünetében szakad félbe, akkor a teljes mérkőzést újra kell játszani, ez vonatkozik tehát a HFC - SZVSE találkozóra, míg a másik két elmaradt találkozó lejátszására új időpontot kellett meghatároznia a Versenybizottságnak. A testület döntése értelmében mindhárom találkozó új időpontja 2014. június 3-a (kedd) 17 óra, amelyen a mérkőzések rendezője az eredetileg is pályaválasztó csapat lesz.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.