Vízilabda: remekel a Vízipóló suli és a HVSC is az OB I/B-ben


A hétvégén megyénk mindkét második vonalbeli csapata vízbe szállt és remek eredményt ért el. A Szegedi Vízipóló suli - a csabaiak elleni hazai sikert követően - bravúros második félidei játékkal ikszelt az egyik bajnokesélyesnek tartott Neptun VSE otthonában, míg a jelek szerint az előző bajnoki évhez képest alaposan megerősödött HVSC az utóbbi évtized legnagyobb arányú vásárhelyi győzelmét aratta az ezer sebből vérző debreceni egyetemisták felett.
Hivatalosan már a negyedik fordulóra került sor a hétvégén a vízilabda OB I/B-ben, de a "B" csoportban néhány csapat nagyon nehezen veszi fel a bajnoki ritmust, így sok az elhalasztott mérkőzés. A legkirívóbb a Bánki VSE szereplése - pontosabban nem szereplése - hiszen a fővárosiak eddig még egyetlen alkalommal sem szálltak vízbe és az sem lenne meglepetés, ha az elmúlt bajnokságban éppen csak bentmaradó gárda - bár erről még hivatalos bejelentést nem találtunk - visszalépne, vagy kizárnák a bajnokságból. Az előző bajnokság befejezése óta jónéhány változás történt a Póló suli házatáján. A csapat rutinos játékosokból álló gerince -
Lehmann István
,
Makra Zsolt
,
Major Levente
,
Balogh Ádám
- a Vásárhelyre igazolt
Barna Tamás
kivételével továbbra is
Éles Vilmos
edző rendelkezésére áll, jelentős erősítést jelenthet a Szentesről igazolt
Szabó I. Zoltán
és a Kecskemétről visszatért
Németh Zalán
, valamint az A-HÍD Szeged I. osztályú gárdájában is szereplő
Varga Péter
,
Zsigri Bence
,
Rákos Márk
,
Török Krisztián
alkotta négyes és egyre több szerepet kaphatnak a fiatalok,
Szabó Gábor
,
Lakatos Máté
,
Papp Viktor
,
Török András
,
Tóth Dániel
és társaik. A szegediek a hétvégén a fővárosban, a Neptun VSC vendégeként az elő két negyed után már reménytelennek tűnő, ötgólos hátrányban voltak, de fordulás után remekül hajrázva döntetlenre mentették a találkozót. A vásárhelyiek már három bajnokin vannak túl és őrzik hazai veretlenségüket. A hétvégén a pályaválasztási jog felcserélésvel a Gyarmati Dezső Sportuszodában fogadták a jelek szerint komoly gondokkal küszködő - az újpestiektől 26-1-re, a Neptuntól 15-7-re kikapott - DEAC csapatát és az utóbbi évek legnagyobb különbségű győzelmét aratták.
Férfi vízilabda OB I/B "B" csoport, 2. forduló:
Szegedi Vízipóló suli - Csabai Csirkefogók VK 15-9 (4-2, 5-3, 3-3, 3-1)
Szeged, Sportuszoda. Vezette: László G., Matajsz M.
SZVPS:
Balogh Á. - Major L., Varga P., Lehmann 3, Szabó G. 3, Németh Z., Szabó I. Z. 2. Csere: Papp V. (kapus), Makra Zs. 2, Lakatos M. 5, Török A., Zsigri B., Török K., Tóth D.
Edző:
Éles Vilmos.
Gólok emberelőnyből:
1/5, ill. 0/7.
Gólok büntetőből:
5/5, ill. 2/2.
Az eredmény alakulása:
4. perc: 3-0, 6. perc: 3-2, 10. perc: 7-2, 13. perc: 7-4, 16. perc: 9-4, 18. perc: 9-6, 21. perc: 11-8, 28. perc: 13-9.
Férfi vízilabda OB I/B "B" csoport, 4. forduló:
Neptun VSC - Szegedi Vízipóló suli 12-12 (3-2, 5-1, 2-6, 2-3)
Budapest, Hajós Alfréd Sportuszoda. Vezette: Bujka J., Tordai G.
Az SZVPS gólszerzői:
Lehmann 3, Zsigri B. 3, Rákos M. 2, Éles V. 1, Szabó I. Z. 1, Szabó G. 1, Török K. 1.
Gólok emberelőnyből:
1/7, ill. 3/7.
Gólok büntetőből:
1/2, ill. 1/1.
Debreceni EAC - Hódmezővásárhelyi VSC 3-24 (1-7, 0-5, 1-5, 1-7)
Hódmezővásárhely. Vezette: László G., Matajsz M.
HVSC:
Balog Z. - Varga M. 4, Hajdú J. 4, Csuka F. 3, Fodor Á. 1, Kristó V. 1, Vígh Cs. 1. Csere: Arany Sz. (kapus), Barna T. 4, Kapu T. 4, Szabó J. 1, Kristó G. 1, Orosz R., Gallyas E.
Edző:
Dr. Bertók Gyula.
Gólok emberelőnyből:
1/15, ill. 4/6
Gólok büntetőből:
0, ill. 0.
Az eredmény alakulása:
7. perc: 0-7, 17. perc: 1-13, 31. perc: 3-22.
A 4. forduló további eredményei:
Újpest VSE - Csabai Csirkefogók 23-6, Kanizsa VSE - Debreceni Civis PVSE 26-10. A Bánki VSE - Szolnoki VSK találkozó elmaradt.
A bajnokság állása:
1. Neptun VSC 10 pont/4 mérkőzés 2. Újpest VSE 9/3 3. Kanizsa VSE 9/4 4. Hódmezővásárhelyi VSC 6/3 5. Szegedi Vízipóló suli 4/2 6. Szolnoki VSK 3/3 7. Debreceni Civis PVSE 3/4 8. Csabai Csirkefogók VK 0/4 9. Debreceni EAC 0/3 10. Bánki VSE 0/0. A hétvégén sorra kerülő fordulóban mind a szegedi, mínd a vásárhelyi együttes hazai környezetben győzelmi esélyekkel száll vízbe és ebben a fordulóban kerül sor az első két helyen álló csapat fővárosi rangadójára is.
Az 5. forduló párosítása:
Szolnoki VSK - Debreceni EAC, Újpest VSE - Neptun VSC, Szegedi Vízipóló suli - Debreceni Civis PVSE (október 19 szombat 13.00 Szegedi Sportuszoda), Hódmezővásárhelyi VSC - Csabai Csirkefogók VK (október 19 szombat 14.00 Vásárhelyi uszoda). A Kanizsa VSE - Bánki VSE találkozó elmarad.