Szabó Zoltán lesz az élvonalban újonc Szeged férfi vízilabdacsapatának vezetőedzője.…
Pénteken Mikulás partit tartott a Szegedi Vízipóló Suli - a gyerekeknek maga a nagyszakállú adta át az ajándékcsomagokat.…
Idén második alkalommal rendezik meg az U18-as válogatottak részvételével zajló Tiszavirág Nemzetközi Vízilabda Kupát az újszegedi sportuszodában, ezúttal július 25. és 27. között.…
Az OB I/B-s vízilabda bajnokság alapszakaszának zárófordulójában tét nélküli találkozókon a szegedi pólósulisok hazai pályán vereséget szenvedtek a kanizsaiaktól, míg a vásárhelyiek nyertek Debrecenben. A hétvégén kezdődik a rájátszás, ahol mindkét megyei…
A legutóbbi fordulóban egyik megyei csapatunk számára sem termett babér, így mindkét együttes számára fontos lenne a győzelem a szerda este 18.30-kor, a Szegedi Sportuszodában lejátszásra kerülő megyei derbin.…
Nyolcból nyolc - ezzel a mérleggel zárta a Rossmann-SZVPS néven szereplő szegedi U13-as fiú vízilabdacsapat a dubaji nemzetközi tornát.…
A 14. fordulóval folytatódtak a bajnoki küzdelmek a vízilabda OB I/B "B" csoportjában. Megyénk mindkét csapata idegenben szerepelt, de amíg a szegediek hozták a várt eredményt Debrecenből, addig a vásárhelyiek az utolsó…
Megkezdődtek a tavaszi idény küzdelmei a férfi OB I/B-s vízilabda bajnokságban is, ahol megyénk mindkét csapata kiválóan rajtolt.…
Lehmann István U13-as alakulata április közepén rangos nemzetközi tornán vesz részt a Világliga Szuperdöntőjének helyszínén.…
A hétvégén lejátszott kilencedik forduló után eldőlt, hogy mindkét Csongrád megyei csapat a középmezőnyben végezve várja az alapszakasz második felét, amely közel négy(!) hónap múlva, március közepén rajtol.…