Labdarúgás: Détári szerint nem a vb a legfontosabb

Vasárnap gálamérkőzés keretein belül lépett pályára Détári Lajos Mórahalmon. A magyar labdarúgó-válogatott egykori klasszisát a honi futball aktuális helyzetéről faggattuk.

Détári Lajos

pályafutása során 61 alkalommal húzta magára a nemzeti csapat mezét, ezen fellépéseken 13 gólt szerezve, illetve 7 találkozón szerepet kapott a világválogatottban. Játékosként megfordult többek között a Budapesti Honvéd, a Ferencváros, a német Eintracht Frankfurt, az olasz Bologna, Ancona és Genoa, illetve a görög Olimpiakosz Pireusz csapataiban is. Középpályásként 11 gólt szerzett a Bundesliga 1987/88-as kiírásában, ez a tavalyi idényig rekordnak számított a magyar játékosok között. 2001-es visszavonulása után edzői karrierbe kezdett, hazai klubok mellett dolgozott Romániában és Görögországban, illetve 2006-ban -

Bozsik Péter

segítőjeként - a válogatottnál is. Legutóbb az FTC csapatát irányította a 2011/2012-es pontvadászatban. Az egykori klasszist

a vasárnapi mórahalmi futballgálán

kérdezte a SZEGEDma.hu.

- Még csak július vége van, de már nincs magyar csapat a nemzetközi kupasorozatok küzdelmeiben. Ön szerint hol lehet a probléma, egyáltalán mekkora a baj?

- Nem nevezném tragédiának a történteket. Elképzelhető, hogy sokan úgy akarták beállítani a magyar labdarúgást mint egy rendkívül jól működő rendszert jó csapatokkal. Most bebizonyosodott, hogy nem ez a valóság. Helyén kell kezelni a helyzetet, szerényen el kell kezdeni dolgozni. Az azonban mindenképpen elgondolkodtató, hogy majd' minden NB I-es csapatban 10-12 idegenlégiós van. Vajon miért ezek a játékosok jutnak szerephez, magas fizetéseket zsebre téve, nulla teljesítmény mellett?!

- Úgy gondolja, inkább a hazai játékosokra kellene helyezni a hangsúlyt?

- Természetesen! Az utánpótlásképzésünkbe sok-sok milliárd forint folyik évente, ennek eredménye kellene legyen az, hogy ki tudjunk nevelni olyan játékosokat, akik az első osztályban stabilan megállják helyüket. Szerintem sok esetben feleslegesen igazolnak a klubok külföldieket, ráadásul úgy, hogy harmad-, negyedosztályból érkező légiósokról beszélünk, akik lényegében sehova sem kellenek. Ez nem azt jelenti, hogy komoly külföldi labdarúgók leigazolása ne jelentene erősítést. De akkor tényleg olyanok jöjjenek, akik mind a pályán, mind azon kívül példaképek tudnak lenni a fiatalok számára, a csapatuknak pedig vezéregyéniségei lehetnek.

- Mi a véleménye a magyar légiósokról? Egyre több olyan esetet lehet említeni, amikor egy-egy nagycsapat komoly összegeket ad honfitársaink szerződtetése érdekében.

- Ehhez hozzáfűzném, hogy olyan játékosokért fizetnek nagy pénzeket, akik külföldön már bizonyítottak. Magyarországról nagyon nehéz bárkit is eladni direkt módon egy nagy európai csapathoz, de ha valaki kikerül, és jó teljesítményt nyújt, akkor megnyílnak a kapuk előtte. Itt van példának

Szalai Ádám

esete, aki a Mainzban nyújtott teljesítményével kivívta magának azt a rangot, hogy a német Bundesliga egyik legpatinásabb csapata, a Schalke ajánljon neki szerződést.

- Apropó, Szalai! A csatár tavalyi, 13 gólos rekordjával éppen önt váltotta a német első osztály magyar mesterlövészeinek rangsora élén...

- A rekordok azért vannak, hogy megdöntsék őket. Természetes dolog, hogy fejlődik a világ, fejlődik a sport, jönnek majd olyan magyar játékosok is, akik egy idényben nem 13, hanem 20 vagy 25 gólt fognak lőni a Bundesligában.

- Miként látja a magyar nemzeti tizenegy esélyeit a jövő évi, brazíliai világbajnokságra való kvalifikációban?

- Nagyon nehéz lesz, de természetesen mindenki abban hisz, hogy összejön a dolog. Ugyanakkor azt mondom, hogy a magyar labdarúgás jelen helyzetét tekintve ez egy sokadrangú kérdés. Nem hiszem, hogy elsődlegesen ez fogja meghatározni a honi futball jövőjét, függetlenül attól, hogy egy ilyen eredmény nyilvánvalóan lökést adhatna a fejlődésben. Szerintem legelőször rendbe kellene tenni a labdarúgás szakmai oldalát, és nem azon kellene például filozofálni, hogy ki huhog a mérkőzéseken, vagy azon, hogy milyen szurkolói kártyát adunk ki. Végre a szakmát kellene helyre rakni, mert ami itt folyik, az tényleg tarthatatlan. Ezt tartom a járható útnak, vagy hagyjuk az egészet, és mondjuk ki kerek-perec, hogy a magyar labdarúgás helyzete Lichtenstein, Andorra, Luxemburg vagy Málta szintjén van.

- Mit ért pontosan a szakma rendbe tétele alatt?

- Hogy mást ne említsek, komolyabban kellene hozzáállni az edzőkérdéshez. Vannak nagyon jó magyar edzőink, őket kellene favorizálni a külföldiekkel szemben. Jelenleg az a helyzet, hogy amíg egy más országból érkező edző szinte bármit megtehet Magyarországon, addig a magyar trénerek folyamatosan nyomás alatt dolgoznak, és így várnak tőlük csodát. Ezt nem tartom fair dolognak.

Szuda Sándor