Vízilabda: hazai vereséggel kezdte a tavaszt a Vízipóló Suli


Az alapszakasz 11. fordulójával elkezdődtek a tavaszi küzdelmek az OB I/B osztályú férfi vízilabda bajnokságban. Megyénk érintett két csapata közül az “A” csoportban szereplő Szegedi Vízipóló suli csapatának nem sikerült a bravúr, amely a forduló előtt második helyen álló Honvéd-Pesterzsébet legyőzését jelenthette volna, míg a “B” csoportba besorolt Hódmezővásárhelyi VSC szabadnapos volt.
A Szegedi Sportuszodában bő egypercnyi játék után
Tóth-Korsós
előnyből, majd
Jávor
megúszás után lőtt találatával már két góllal vezetett a Honvéd-Pesterzsébet csapata. Ezt követően mindkét oldalon kimaradtak a lehetőségek, végül fél perccel a negyed vége előtt
Barna Tamás
akciógóljával szépíteni tudott a hazai gárda. A szegediek számára a második negyed is rosszul kezdődött, hiszen előbb Jávor értékesített egy büntetőt, majd
Marnitz
akciógólja következett (10. perc: 1-4).
Szabó Gábor
akcióból szépített ugyan, de Deme szintén akciógóllal megszerezte a fővárosiak ötödik találatát is (11. perc: 2-5). A színvonalat jól jellemezte, hogy a negyed hátralévő öt (!) percében már nem esett újabb gól. Szünet után
Tóth Dániel
góljával folytatódott a találkozó, erre szintén előnyből Cséplő válaszolt (18. perc: 3-6). Ezután ismét óriási gólcsend következett, majd a negyed utolsó másodperceiben
Makra Zsolt
szabaddobásból lőtt góljával még felcsillant a remény a hazaiak számára egy esetleges pontszerzésre. Ezt a reményt azonban a negyedik negyed elején Jávor, Tóth-Korsós és Marnitz találataival három perc alatt szétrombolták a vendégek (27. perc: 4-9). A találkozó utolsó előtti percében lőtt Török András és Barna Tamás gól csak szépségtapaszt jelenthetett már.
Vízilabda OB I/B 11. forduló:
Szegedi Vízipóló suli – Honvéd Pesterzsébet VKSE 6-9
(1-2, 1-3, 2-1, 2-3) Szeged, újszegedi sportuszoda. Vezette: Bujka, Tordai.
Szeged:
Papp V. – Nagy M., Zsigri, Szabó G. 1, Páll B., Nádasdi G., Török A. 1, Katona D., Nádasdi Z., Major L., Tóth D. 1, Makra Zs. 1, Barna T. 2.
Edző:
Éles Vilmos.
Honvéd:
Csoma K. – Dene 1, Bozsics, Helembai. Tamás D., Bodor, Jávor D. 3, Gájer, Tóth-Korsós 2, Cséplő 1, Csapó B., Marnitz 2, Bagaméri, György D.
Edzők:
Szabó Gábor, Újházi Andor.
Gólok emberelőnyből:
11/2, ill. 6/2.
Gólok büntetőből:
1/0, ill. 1/1.
Kipontozódott:
– , ill. Csapó B., Bagaméri. Az “A” csoport további eredményei: Kanizsa VSE – Hírös Sport Kecskemét 13-11, Ceglédi VSE – PSN-Pécsi VSK 16-9. A Bánki VSE szabadnapos volt.
Az “A” csoport állása:
1. Honvéd Pesterzsébet VKSE 10 6 2 2 20 2. Hírös Sport Kecskemét 9 6 2 1 20 3. Kanizsa VSE 8 6 0 2 18 4. Szegedi Vízipóló suli 8 4 2 2 14 5. Ceglédi VSE 10 4 0 6 12 6. PSN-Pécsi VSK 9 2 0 7 6 7. Bánki VSE 8 0 0 8 0
A 12. forduló párosítása:
Hírös Sport Kecskemét – Szegedi Vízipóló suli (március 29 16.00 Kecskeméti Uszoda), Ceglédi VSE – Bánki VSE, PSN-Pécsi VSK – Kanizsa VSE. A Honvéd Pesterzsébet VKSE csapata szabadnapos lesz.
A “B” csoport 11. fordulójának eredményei:
Érd-MAFC – Központi Sportiskola SE 8-12, Tatabányai Vízmű SE – Újpest VUSE 7-11, Angyalföldi SI-DSE – Miskolci VSI 16-14. A Hódmezővásárhelyi VSC szabadnapos volt.
A “B” csoport állása:
1. Központi Sportiskola SE 9 9 0 0 27 2. Újpest VUSE 10 7 0 3 21 3. Tatabányai Vízmű SE 8 6 0 2 18 4. Miskolci VSI 9 5 0 4 15 5. Angyalföldi SI-DSE 10 4 0 6 12 6. Hódmezővásárhelyi VSE 9 1 0 8 3 7. Érd-MAFC 9 0 0 9 0 A 12. forduló párosítása: Hódmezővásárhelyi VSC – Angyalföldi SI-DSE (március 30 14.00 Gyarmati Dezső uszoda), KSI SE – Tatabányai Vízmű SE, Miskolci VSI – Érd-MAFC. Az Újpest VUSE csapata szabadnapos lesz.