Rend és biztonság - ezt látta Mórahalmon a miniszterelnök

Ahogy arról lapunk is beszámolt, Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Lázár János építési és közlekedési miniszter, valamint Mihálffy Béla, Szeged és a Homokhátság kormánypárti országgyűlési képviselőjének társaságában tárgyalt Nógrádi Zoltán mórahalmi polgármesterrel.

Mórahalmon indult Orbán Viktor országjárása
Mórahalom volt Orbán Viktor országjárásának első állomása. A miniszterelnöki kommunikációs főosztály közlése szerint a beszélgetés középpontjában a következő ciklus kormányzati tervei és a település fejlesztése volt. A kormányfő egy kockás abroszos fogadóórát is tartott Mórahalmon.
A mórahalmiak nagy lelkesedéssel és örömmel fogadták Orbán Viktort. A közzétett videóban is jól látszik, hogy a miniszterelnököt sokan személyesen köszöntötték, fiatalok szelfikért siettek hozzá, mások munka közben is megálltak néhány szóra, hogy kifejezzék a köszönetüket a látogatásért.
Egy áruszállítással és költöztetéssel foglalkozó cég munkatársa a teherautóból üdvözölte a kormányfőt, majd tréfásan megjegyezte: sajnálja, hogy a cég járművének színe inkább a baloldalt idézi, és nem narancssárga.
A hétfői esemény kapcsán Mihálffy Béla osztott meg egy új videót a közösségi oldalán, melyből kiderült, hogy nagyon jó hangulatban zajlottak az egyeztetések, bár maratoni hosszúságúra nyúlt a tárgyalás. Mint az országgyűlési képviselő elmondta, először a gazdákkal, majd Nógrádi Zoltán polgármesterrel tárgyaltak.
Én azt gondolom miniszterelnök úr megbizonyosodhatott arról, hogy Mórahalmon is a rend és a biztonság a legfontosabb
- mondta Mihálffy Béla.
