
Tiszavasváriban, a Lázárinfón hozta szóba a sokakt érdeklő témát. Lázár János egyértelművé tette, hogy szeretne-e miniszterelnök lenni.

Tiszavasváriban folytatódott Lázár János országjárása. A szokásoknak megfelelően a mindenki számára nyilvános Lázárinfón az építési és közlekedési minisztert a jelenlévők kérdezhették, az egyik kérdező nyelvbotlása után egy sokakat érdeklő kérdést tisztázott a politikus. Elárulta, hogy szeretne-e miniszterelnök lenni.

– Üdvözlom minisztere... miniszter úr...
– Ne hozzon zavarba!
Tiszavasváriban ez a rövid párbeszéd egy "extra" tartalmat adott a Lázárinfónak. A hódmezővásárhelyi politikusról évek óta azt tartják, hogy Orbán Viktor lehetséges utódja, sőt egyes baloldali portálok szerint belső ellenzéke, és kihívója lehet. A miniszterelnökkel köztudottan kiváló kapcsolatban lévő Lázár János tisztázta, hogy szeretne-e Orbán Viktor pozíciójába kerülni.
Annyit mondják, hogy olyan bajba kerülök, már így is állandóan üldöznek, hogy milyen ambícióim, meg milyen céljaim vannak.
– fogalmazott Lázár János. A miniszter kifejtette, hogy az utóbbi hetekben a Orbán Viktort elkísérte Donald Trumphoz és Vlagyimir Putyinhoz is, ahol megbizonyosodott arról, hogy a "világ egyik legnehezebb melója" amit Orbán Viktor csinál.
Ezekkel a nagyfőnökökkel leülni, és ennek a tízmilliós országnak a sorsát elmagyarázni egy olyan embernek, aki 330 millió ember sorsáért felel, vagy egy olyan embernek, aki a világ legnagyobb országát vezeti, ez egy olyan meló, amire az ember, hogyha megjön az esze és benő a feje lágya, nem vágyik annyira
– mondta. Hozzátette, hogy Szijjártó Péterrel közösen "oldalról segítik és ha kell egy kis támaszték", akkor azt hozzáteszik.
Ahogy láttam ezeket a nagy lökdösődéseket, a mai világban azt kell mondanom, hogy biztos a bizonytalanra lecserélni az ország biztonságát, a káoszért föladni, hatszor meggondolnám. Még akkor is ha a Fidesz nem hibátlan. Orbán Viktor sem hibátlan. Jézus volt utoljára hibátlan. Rengeteg olyan baj van, nehézség, ami bennünket is elért, és nekünk is vannak problémáink, amivel el kell számolni. Ezeket az embereknek el kell mondani, mi az, amiben hibáztunk, és mi az, amiben keveset tettünk, vagy olyanok keveredtek közénk, akinek nem kellett volna ez. Bár ez előfordult, de abban egész biztos vagyok, hogy többet tettünk, és jobbak vagyunk, mint a velünk szemben állók
– jelentette ki Lázár János.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.