Politika

Több tíz milliós kormányzati támogatás érkezik a Homokhátság két településére

Több tíz milliós kormányzati támogatás érkezik a Homokhátság két településére

Több mint 79 millió forint fejlesztési forrás érkezik Mórahalom és Bordány számára a Versenyképes Járások Programban, közlekedéstől a szociális ellátásig.

Kibédi Péter
2025. augusztus 13., szerda
Több tíz milliós kormányzati támogatás érkezik a Homokhátság két településére

A Versenyképes Járások Program a Homokhátság több településen is látványos változást hoz. Mórahalom több mint 53 millió forintból javítja a szociális ellátást és egy korszerű LED falat szerez be, míg Bordányban 26,6 millió forintból teljesen megújul egy 1380 méteres kerékpárút.

 

Mórahalom – erősebb szociális háló és közösségi élet

Mórahalom mindig is kiemelt figyelmet fordított a rászorulókra, az idősekre és a külterületeken élőkre. A Versenyképes Járások Program most több mint 53 millió forint támogatással segíti a települést.

A forrásból egyrészt egy olyan járművet szereznek be, amely a tanyagondnoki szolgálat munkáját támogatja és biztosítja a külterületek könnyebb megközelítését. Másrészt egy új, korszerű LED fal is érkezik, amely nemcsak a rendezvények, hanem a kulturális és sportprogramok során is a lakosság szolgálatában áll majd 

– írta a közösségi oldalán Mihálffy Béla, Szeged és a Homokhátság kormánypárti országgyűlési képviselője.

Ez a fejlesztés egyszerre erősíti a szociális biztonságot és a közösségi életet, ezzel is példát mutatva, hogyan lehet a modern technológiát a közösség javára fordítani.

 

Bordány – biztonságosabb és kényelmesebb kerékpározás

Bordányban a biztonságos közlekedés és az élhető környezet kéz a kézben jár. A település több mint 26,6 millió forint támogatást nyert, amelyből 1380 méter hosszúságban újulhat meg a belterületi kerékpárút a Kossuth utca központi részétől a Benke Gedeon utcáig.

A felújítás során a burkolat cseréje mellett a kapubeállók rendezése és a szegélyek javítása is megtörténik. Az eredmény: biztonságosabb és kényelmesebb kerékpáros közlekedés a helyiek és az átutazók számára egyaránt.

– fogalmazott a kormánypárti politikus.

 

Ezek a beruházás is jól mutatják, hogy a Versenyképes Járások Program kisebb településeken is érezhető változást hoz, ugyanakkor minden ilyen fejlesztés, ami Szeged közvetlen közelében, a járásában történik, egytől egyik a város javát is szolgálja, azzal hogy élhetőbbé teszi azokat a településeket, amelynek lakói Szegedhez kötődnek, nap, mint nap a városba járnak dolgozni, tanulni, vagy éppen kikapcsolódni. Ezért is érthetetlen, hogy Botka László miért támadja folyamatosan a programot, és a polgármesternek ebben rendszeresen társai is akad, most legutóbb éppen Mihálik Edvin, a totális csődöt mondó Momentum önkormányzati képviselője tett vidékellenes bejegyzést a közösségi oldalán.

 

Vágólapra másolva!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.