Többszáz milliós forrás érkezik a szegedi járásba

Hiába támadja igaztalanul a baloldal, dübörög a Versenyképes Járások Programja.

Új lendületet kap a Szegedi járás: a Versenyképes Járások Program keretében 301,7 millió forint érkezik a térség településeire. A támogatásból Szeged, Deszk, Domaszék, Kübekháza, Röszke, Tiszasziget és Újszentiván is részesül. A beruházások célja a helyi gazdaság erősítése, a közszolgáltatások javítása és a települések élhetőbbé tétele.
Hét település részesül a fejlesztési forrásból
Mihálffy Béla, Szeged és a Homokhátság kormánypárti országgyűlési képviselője facebook bejegyzésében azt írta, hogy
a Versenyképes Járások Program új szemlélettel közelíti meg a területfejlesztést: a települések összefogására épít, és a forrásokat helyi igények szerint használja fel.
A Szegedi járás települései összesen 301,7 millió forint támogatást nyertek el.
- A legnagyobb tétel Szegedé: 125 millió forintból megújul a villamoshálózat több szakasza, ami növeli a közlekedés biztonságát és megbízhatóságát.
- Deszk 37,6 millió forintból felújítja az idősek otthonának tetőszerkezetét.
- Domaszék 44,6 millióból aszfaltburkolatot kap az Akácfa sétány, és 21 új parkolóhely létesül.
- Kübekháza 18,2 millió forintból megkezdi a közösségi ház kialakításának első ütemét.
- Röszke 33,7 millióból felújítja a Művelődési Ház tetőszerkezetét.
- Tiszasziget 20,1 millióból korszerűsíti az Aktív Szigethez vezető utat, és fejleszti a csapadékvíz-elvezetést – korábban is kiemelt figyelmet kapott a településen a vízrendezés.
- Újszentiván 22,4 millióból a régi egészségházat alakítja át önkormányzati bérlakásokká.
Közös munka, kézzelfogható eredmények
A Versenyképes Járások Program korábbi eredményei is azt mutatták, hogy a helyi igényekre szabott beruházások erősítik a közösségeket, és hosszú távon megtérülnek.
Ezek a fejlesztések bizonyítják, hogy amikor helyi összefogás és kormányzati támogatás találkozik, kézzelfogható eredmények születnek
– hangsúlyozta Mihálffy Béla, aki köszönetet mondott a polgármestereknek és a szakembereknek is. A Szegedi járás mostani forráselosztása nemcsak az infrastruktúra fejlesztését jelenti, hanem a közösségi élet és a gazdasági lehetőségek bővülését is – ez pedig minden település lakóinak javát szolgálja.

A szegedi baloldal folyamatosan támadja a programot
A Versenyképes Járások Program célja a vidék felemelkedése és a térségi együttműködés erősítése, mégis Szeged baloldali vezetése politikai csatát vív a kormánnyal. Botka László és Mihálik Edvin a támogatásokban támadási lehetőséget látnak, nem pedig esélyt a fejlődésre.
A program lényege a nagyvárosok és a kisebb települések közti szakadék csökkentése, hiszen ami jó a falvaknak, az hosszú távon a városnak is előnyös.
Ehhez képest Botkáék úgy viselkednek, mintha Szeged különálló miniállam lenne, amely csak magának akarja megtartani a forrásokat. Mihálik legutóbbi, erősen vidékellenes facebook bejegyezésében odáig ment, hogy megalázónak nevezte Mihálffy Béla kormánypárti képviselő és Binszki József DK-s alpolgármester közös képen szerepelnek annak apropóján, hogy Szeged 125 milliós kormányzati támogatást kapott a közösségi közlekedés fejlesztésére.
Ez a hozzáállás nemcsak a kormány, hanem a környező települések ellen is irányul, miközben a fejlődés mindenkinek közös érdeke lenne.
