Luxusnyaralásokkal telt Magyar Péter „kampánykörútja”

A Tisza Párt elnöke milliós nyaralásokon vett részt, miközben politikai ellenfeleit vádolja luxuséletmóddal.

A Magyar Nemzet szerint a Tisza Párt elnöke fényűző körülmények között töltötte a nyarat, miközben másokat támad a állítólagos luxuséletmódjuk miatt.

Magyar Péter nyári programjai inkább emlékeztettek egy elit életstílus prospektusára, mint egy választási kampánykörútra – írta meg a Magyar Nemzet. A lap szerint a Tisza elnöke dél-olaszországi Leccéhez közeli villabérléssel kezdte a nyarat, ahol 1,5–5 millió forint közötti összeget költhetett csak szállásra, miközben elit strandokon napozott. Bár Magyar Péter a párját és a gyermekeit is magával vitte a nyaralásra, – mint írják – a hírek szerint
leginkább a telefonjával volt elfoglalva a családja helyett.

Ezután következett a siófoki Mala Garden, ahol két éjszakára szállt meg. A Magyar Nemzet becslése szerint ez mintegy 715 ezer forintba kerülhetett, nem számolva az egyéb étkezési és wellness költségeket.
Ez különösen annak tükrében visszás – fogalmaz a lap –, hogy Magyar korábban „kihalt” és „lepusztult” Balatonról beszélt.
A cikk említi, hogy a Tisza elnöke tiszai kenuzást, erdélyi kirándulást, quadozást, sétarepülést, valamint veteránautózást és hintózást is szervezett, ezek összköltsége becslések szerint több millió forintra rúghatott.
A kampánykörút szállásköltségeit 2–2,5 millióra teszik, de a luxusprogramokkal együtt ez akár a többszöröse is lehetett.
A Magyar Nemzet összegzése szerint Magyar Péter épp azt teszi, amit politikai ellenfelein számon kér, és nyári aktivitásai alapján inkább egy elit turisztikai kampányt idéznek, mintsem egy szerény, népbarát mozgalom építését.
A Magyar Nemzet teljes cikke itt olvasható.
