Orbán Viktor bejelentette a Digitális Polgári Körök megalakulását. A cél: megvédeni a magyarságot a digitális térben is.
A digitális térben is meg kell őriznünk magyarságunkat – vallja Orbán Viktor, aki szövetségre lépett a civil szféra képviselőivel, és bejelentette a Digitális Polgári Körök megalakulását.
Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a közösségi oldalán és tusványosi beszédében is részletesen bemutatta a Digitális Polgári Körök (DPK) kezdeményezést. Az új platform célja, hogy a magyar emberek aktív közösségekbe szerveződve védekezzenek a globalista és ideológiai nyomásgyakorlás ellen az online világban is.
A miniszterelnök a közösségi médiában úgy fogalmazott:
A magyarságnak egy olyan immunrendszerre van szüksége az online térben, amely képes megvédeni kultúráját, nyelvét és identitását. Megmaradni magyarnak a digitalizált világban is – ez a mi nemzeti algoritmusunk.
Orbán Viktor jelezte, hogy az első számú Digitális Polgári Kört már megalapították, és annak honlapja is elindult a tusványosi beszédet követően. A DPK-hoz bárki csatlakozhat, aki részt kíván venni a digitális tér kulturált, nemzeti elkötelezettségű formálásában – akár politikai, akár társadalmi kérdések mentén.
Tusványosi beszédében a miniszterelnök kitért arra is, hogy az elmúlt másfél évtizedben alapvetően megváltozott a világ, és ezzel együtt a digitális közösségi terek működése is. A liberális mainstream uralja ezeket a felületeket, amely sokszor elnyomja a konzervatív hangokat.
Aki nem liberális, azt megalázzák. Erre épülő digitális körök uralják a teret. Tudomásul kell venni, hogy egy közösség digitális lábbal működik.
Orbán Viktor szerint a hazaszeretet kultúráját kell megteremteni a közösségi platformokon, ehhez pedig szervezett jelenlétre van szükség, nemcsak azok részéről, akik politikai vitákban vesznek részt, hanem azokétól is, akik kulturális, közösségi vagy szakmai területen képviselik a nemzeti értékeket.
A Digitális Polgári Körök nem pusztán egy kampányeszköz: hosszú távon a nemzeti szuverenitás védelmének is egyik digitális pillérévé válhatnak. A háborúpárti, globalista hangokkal szemben a DPK célja, hogy békét, józan hangot és nemzeti érdeket képviseljen az online térben.
A csatlakozás lehetősége már elérhető a hivatalos weboldalon keresztül – Orbán Viktor szerint ez is egy módja annak, hogy a polgárok aktívan alakíthassák Magyarország jövőjét.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.