Politika

Menczer Tamás: soha nem látott támogatásban részesülnek a kis- és középvállalkozások +videó

Menczer Tamás: soha nem látott támogatásban részesülnek a kis- és középvállalkozások +videó

16 órája
Menczer Tamás: soha nem látott támogatásban részesülnek a kis- és középvállalkozások +videó

Soha nem látott támogatásban részesülnek a kis- és középvállalkozások – jelentette ki a Fidesz és a KDNP kommunikációs igazgatója szerdán Facebook-oldalán közzétett videójában.

 

Menczer Tamás azt mondta: a Demján Sándor-programban a kkv-k tőkejuttatásban és kedvezményes hitelben is részesülhetnek.

Sőt a kormány elindítja az 1+1 programot. Ez azt jelenti, hogy ha a vállalkozó fejleszteni szeretne, és betesz egy forintot, akkor a kormány is mellétesz egy forintot

– emelte ki.

Hozzátette: mindez lehetővé teszi a kkv-k számára az úgynevezett méretugrást, a méretük jelentős növelését, sőt akár az exportpiacokra történő kilépésüket is.

A kkv-k támogatása azért is fontos, mert a magyar munkavállalók 75 százaléka ezeknél a vállalkozásoknál dolgozik

– hangsúlyozta a kormánypárti politikus.

Ilyen program a kkv-k számára még soha nem volt, most már van – zárta szavait Menczer Tamás.

Vágólapra másolva!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.