Politika

Gyurcsány Ferenc: Valójában nem olyan bonyolult a helyzet

Gyurcsány Ferenc: Valójában nem olyan bonyolult a helyzet

2 órája
Fotó: Facebook
Gyurcsány Ferenc: Valójában nem olyan bonyolult a helyzet

Csak a DK tudja magáról, hogy kicsoda ebben az „iszonyatos küzdelemben” Magyarországon, a Fidesz pedig történelmileg hibás - tette közzé Facebook-oldalán vasárnap Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke.

Gyurcsány Ferenc posztjában a Fidesz és saját pártja, a Demokratikus Koalíció jelenlegi helyzetét vizsgálta. A DK elnökének elmondása szerint „a kormánypárt történelmileg hibás”, szemben a DK-val, amely „az egyetlen érvényes tömörülés a magyar politikai életben”.

A Fidesz hisz magáról valamit. De nem konzervatív, nem keresztény, szimpla hatalomgyár. Amit csinál, az történelmileg hibás. Hogy lehet-e még nyerni pár választást? Talán lehet, talán nem, de ha elég magas a horizontunk, akkor azt kell mondjuk: valójában érdektelen. Fognak még sok bajt okozni, sokat lopni, tetszelegni, leginkább maguk előtt, de érvénytelenek történelmileg

 – fogalmazott bejegyzésében a DK elnöke.

 

Gyurcsány Ferenc hozzátette: Magyar Péter ennek „az iszonyatos küzdelemnek a terméke”. A Tisza Párt elnökével kapcsolatban úgy fogalmazott:

Magyar a mi közös eltévelyedésünk, történelmi szerencsétlenkedésünk, bátortalanságunk pillanatterméke. Gyászos igazolása a posztmodern időnkénti silányságának. A nullát formázó ovális vonalának van értelme, ami közte van, annak nincs.

Szerinte azonban az, hogy csak a DK történelmileg érvényes, se nem tökéletes, se pedig túl magabiztos állítás. Emellett szerinte sokkal többen vannak azok, akik mellettük állnak, mint amennyi látszik, és velük tervezik a jövőt. Azokkal, akik „tudják, hogy az iszonyatos küzdelemben kik ők” – akkor is, ha a Fidesz még megnyer pár választást.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.