Orbán Viktor: Örülünk, hogy még szabad beszélnünk Brüsszelben (videó)

Európa ma a szabadság és az elnyomás határmezsgyéjén ellensúlyoz

Minket a kommunisták sem tudtak betiltani, és a brüsszeli bürokraták sem fognak! - írta Facebook bejegyzésében a miniszterelnök.

Orbán Viktor miniszterelnök a X-oldalán számolt be a brüsszeli NatCon konferencia második napjáról, amelyen Mateusz Morawiecki egykori lengyel kormányfővel együtt szólalt fel. A magyar kormányfőt a rendezvény helyszíne előtt újságírók hada fogadta.
Orbán Viktor a Hír TV riporterének elmondta, hogy
a legfontosabb dolgok a szabadság, a család és a béke.
Majd azzal folytatta, hogy a migrációellenes és békepárti konferencia egy szimbolikus esemény, amely „jól írja le Európa helyzetét.
Európa ma a szabadság és az elnyomás határmezsgyéjén ellensúlyoz.
„Örülünk, hogy még szabad beszélnünk Brüsszelben”
Majd a rendezvény körüli botrányra célozva, elmondta, hogy „olyan ez mint a ’80-as években, a ’80-as évek végén Magyarországon, ahol a szabadság erői és az elnyomás erői viaskodnak egymással. Örülünk, hogy még szabad beszélnünk Brüsszelben” – hangzott el a felvételen, melyhez a kormányfő azt írta kísérőszövegként:
A vonatkozó bejegyzést alább tekintheti meg: