Márki-Zay Péter: Biztos, hogy millió dologban hibáztam


Az ATV Egyenes Beszéd című műsorának vendége volt kedden este Márki-Zay Péter. Az ellenzéki összefogás miniszterelnök-jelöltje itt is megerősítette, hogy új pártot alapít, aminek a bejegyzését augusztus végére datálta. A párt nevét még nem tudja, így nevében ellentmondásos és emiatt sokat kritizált Civilek Pártját várhatóan elvetik.
-Vannak, akik sürgetnék, vannak, akik halogatnák ezt-
utalt a pártalapítással kapcsolatos nyilatkozataira, hozzátette, hogy Hadházy Ákos például azt javasolta neki: később, együtt hozzák létre a pártot.
A párttal a parlamenti választásokon akarnak indulni azért, hogy a civileket „ne kelljen bekényszeríteni” egy frakcióba úgy, ahogy azt a mostani választáson tették-állítása szerint a Mindenki Magyarországa Mozgalomnak 12 civil jelöltje volt idén, őket viszont különböző pártoknak kellett jelölniük.
A műsorban Márki-Zay Péter beszélt arról is, hogy
megdöbbenve olvasta a Direkt36 nevű portálnak a választási veresége okairól és az ellenzék összeomlásáról szóló cikkét.
Elsősorban az döbbentette meg, hogy mennyiszer döntöttek a háta mögött, ami rosszul esett neki. A cikkel némi ellentmondásban azt mondta: a kampányát üzleti és lobbiérdekekkel is megpróbálták befolyásolni, és ez volt az, amitől ő megpróbált elzárkózni, nem az együttműködéstől, mint mondta tévesen idézték.
Most is elmondta, hogy az ellenzéki oldalon ez egyetlen volt, aki az első perctől kezdve vállalta a felelősséget a választási kudarcért is.
-Biztos, hogy millió dologban hibáztam
-ezek közül elsősorban a kampánykommunikációját emelte ki. -Hiba volt az egyértelmű hangvétel, az is hiba volt, hogy adott esetben sok félreérthető, félremagyarázható kijelentést tettem-sorolta Márki-Zay.
Külön kitért az interjúban arra, hogy ő volt a legkevésbé „összegyurcsányozható” jelölt az előválasztáson, és ezért nyerte meg azt. Ezért lépett vissza Karácsony Gergely is, de
a számításuk végül nem jött be.