
Malacka és Csoki kutya is szerepel a szegedi Köménymag rockzenekar karanténvideójában. A zenekar Dés László-Berencsi Attila/Frenyó Ágnes) által írt, a Szerelem második vérig című film egyik betétdalát dolgozta fel.
Dér István, a Köménymag énekese elmondta, a zenekar épp a bemutatkozó koncertre készült, amikor kitört a járvány, így a májusi szegedi fellépésük elmaradt. Viszont a csapat nem tétlenkedett a kényszerszünet alatt, hanem újabb számokat dolgozott fel, a meglévőket pedig tökéletesítették – persze mindenki otthon egyedül. –
Talán ez volt a legnehezebb, mert ez egy baráti társaság is egyben, így nagyon hiányoztunk egymásnak, hiányoztak a próbák, és a jó beszélgetések is. Ezért találtuk ki, hogy ha nem járhatunk próbákra, akkor online zenéljünk, így készült el az első karanténvideónk is. A dal nem stúdióban készült. A hangszereket mindenki otthon rögzítette. A klipben szerepet kaptak a családtagjaink is, hisz hónapokig velük töltöttük az időnk legnagyobb részét. A Köménymag zenekara hetvenes-nyolcvanas évek méltatlanul feledésbe(?) merült, számukra kedves magyar rock dalait újragondolva, áthangszerelve - nem a retró jegyében, mélyrehangolt gitárokkal, dögös hangszerelésben adják elő.
–A Titkaid című dal is egy ilyen szám. Régen nagy sláger volt, de valamiért keveset játszották a rádiók, TV-k az elmúlt években” – mondta Völgyesi Miklós. A zenekar gitárosa szerint számtalan hasonlóan jó dal született a hetvenes-nyolcvanas években, amelyeket ugyan sokan ismernek, de kevés zenekar játssza azokat jelenleg. A Köménymag ezért olyan előadók (LGT, Omega, KFT, P. Mobil stb) dalaihoz nyúl hozzá melyeket nem hallhatunk cover zenekarok műsoraiban sem.
A zenekar már készíti a következő videóját. A KFT együttes Volvo című dalának rockos átdolgozását filmesítik meg.
Tagok: Dér István – ének Gyuris Vivien – ének Bobály György – gitár Völgyesi Miklós – gitár Révész Zsolt – basszus Kilián Imre – dob
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.