Ősbemutatóval és operával erősít áprilisban a szegedi színház



Egy szórakoztató ősbemutatóval, zenés-táncos produkciókkal és egy izgalmas Faust-feldolgozással várja a nézőket áprilisban a Szegedi Nemzeti Színház.
Az Utánképzés (ittas vezetőknek) című Háy-darab gyorsan pergő dialógusaival szórakoztató kortárs előadást ígér a nézőknek. A műsorfüzetben feltüntetett korhatár-besorolás alapján 16,5 éves kor felettieknek ajánlják,
Gyüdi Sándor
főigazgató szerint ez pusztán azért van, mert a darab nyelvezete "az élő beszédhez igazodik". A Háy-darabot
Szőcs Artur
rendezi, ez az első szegedi rendezése, így tehát ez számára ismerkedés a társulattal.
Szilágyi Annamária
egy, nem az eszéért szeretett műkörmös hölgyet alakít, míg
Szívós László
egy magánéleti válsággal küzdő olasz húskereskedőt játszik. Az április 7-ei Kisszínházi előadásban 11 színész tűnik fel. Április 10-én izgalmas táncjáték költözik a Nagyszínházba, a Szeged Táncegyüttes és a Duna Művészegyüttes közös műsorában mutatja be a Tápai Krisztust. A színpadon
Juhász Gyula
verse elevenedik meg, a darabnak szegedi mondanivalója van. A szegedi teátrum április 10-én fogadja A bűvös szék című darabot, melyet a Mórahalmi Amatőr Színtársulat állít színpadra. A 130. évforduló apropóján, Karinthy-darabokból készült kétrészes válogatás már a negyedik produkció, melyet a társulat a Tisza-parti színházban bemutathat.
Lázár János
rendezőtől megtudtuk, az első felvonásban rövid Karinthy-műveket, a másodikban pedig A bűvös szék című darabot láthatják az érdeklődők. Jubileumot ünnepel a Pavane, a 25. évfordulóra nagyszabású táncgálával készülnek.
Lázár György
együttesvezető elmondta, olyan táncok elevenednek meg az április 23-ai műsorban, melyeket eredeti leírások alapján rekonstruáltak. A történelmi táncegyüttes produkcióját reneszánsz élőzene kíséri majd, meghívott lengyel vendégeik 18. századi táncokat, a Pavane pedig a 16. és 20. század közötti táncokat mutat be
Gulyás László
vándormuzsikus narrációja alatt. Faust az operairodalom meghatározó témájává vált, Szegeden 3-féle átdolgozásban láthatták eddig a nézők. Ezúttal
Bodolay Géza
állítja színpadra
Charles Gounod
verzióját, öt felvonásban, francia nyelven, magyar szövegkivetítéssel. Bodolay egy furcsa piactérre tervezte a történetet, mely továbbra is arra keresi a választ: "Megjött-e a már az eszünk?". A dupla szereposztásos darabban a Bánk bánban bemutatkozó
Turpinszky Gippert Béla
is címszerepet kapott, az ő váltótársa lesz
László Boldizsár
. Az előadás koreográfusa
Juronics Tamás
. Az operát április 23-án mutatják be a Nagyszínházban.
Egyházi Géza
újra a szegedi színház színpadán. A Musical Revolution három szabadúszó musicalénekes estje, Egyházi mellett
Baranyai Anna
és
Sándor Péter
hozza el a legismertebb és ritkábban játszott musicalslágereket. Baranyai Annát a szabadtéri játékok Mamma Mia!-bemutatójában láthatták már a szegediek, de a kőszínházban ez az első fellépése. Elmondta, a musicalirodalom széles palettáját szeretnék felsorakoztatni, személyes kedvencek is felcsendülnek. Május 7-én így például az Evitából, Az operaház fantomjából, A szerelem arcaiból és a Hair-ből is megszólalnak feldolgozások.