Kultúra

Vajda Júlia és Rácz Tibor a szegedi színház örökös tagjai

Vajda Júlia és Rácz Tibor a szegedi színház örökös tagjai

2015. szeptember 4., péntek
Vajda Júlia és Rácz Tibor a szegedi színház örökös tagjai
nagyszinhaz01kf

Három hónapos "pihenés" után újra megtelik élettel a Szegedi Nemzeti Színház. A hagyományos évadnyitó társulati ülésen Gyüdi Sándor főigazgató ismertette a jövő évadot, illetve a teátrum társulata köszöntötte az új és a tiszteletbeli örökös tagokat.

Gyüdi Sándor

legutóbb az évadzáró ülésen ismertette a szegedi színház helyzetét, májusban kiderült, több mint 300 előadást tudatnak maguk mögött, a nézőszám azonban tovább csökkent. Összesen 97 ezren voltak kíváncsiak a sokszínű műsorkínálatra. A főigazgató szerint a számok intő jelként szolgáltak arra, hogy újragondolják a műsorfüzetet, s a megváltozott nézői igényekhez igazítsák a kínálatot. Úgy fogalmazott, ma más tartalommal kell megtölteni a teátrumot, mint néhány évtizeddel ezelőtt, a közönség ugyanis láthatóan a könnyed szórakozást ígérő darabokat igényli. A főigazgató megjegyezte továbbá, nemcsak a pénztárakba folyik be kevés összeg, hanem az állami és önkormányzati támogatás mértéke sem növekszik, még a sokat emlegetett makrogazdasági mutatók javulása ellenére sem. Jó hírként számolt be ugyanakkor arról, a vidéki színházigazgatók között erősödni látszik a szakmai párbeszéd, ez megnyilvánul abban is, hogy az öt vidéki nemzeti kategóriába sorolt teátrum vezetői érdek-képviseleti egyesület felállítását szorgalmazzák a közeljövőben. Bejelentése, miszerint a Szegedi Nemzeti Színház 2016-ban nem vesz részt az Armel Operaverseny és Fesztiválon (ahol idén a teátrum Mozart-előadása, A varázsfuvola vihette el a közönségdíjat) láthatóan megdöbbentette a nézőtéren ülőket. Megnyugtatásképp Gyüdi Sándor kijelentette, nem romlott meg a viszonyuk, a szervezők mindössze más operai műhelyeknek szeretnének teret adni az évente megrendezett eseményen. A 2015/2016-os évadban a Szegedi Nemzeti Színház 16 produkcióval várja a színház szerelmeseit: a kortárs balett 3 premierrel, a teátrum 6 színművel, 1 klasszikus operettel, 2 gyermekdarabbal és 3+1 operával készül. Az évad 3 ősbemutatót is tartogat,

Bodolay Géza

, a színház korábbi főrendezője pedig 2 darabot rendez. Az új társulati tagok között köszöntötték

Vass Zsuzsannát, Ferencz Nándort, László Dorinát, Gergely Grétát

, és

Fülöp Ádámot

; a Szegedi Kortárs Balett soraiba pedig

Bocsik Petra

és

Vincze Lotár

érkezett. Azt követően, hogy a teátrum elbúcsúzott a nyugalmazott kollégáitól, valamint megemlékezett idén elhunyt munkatársairól, átadta a színház legnagyobb presztízsértékű címét. Örökös tagnak választották:

Vajda Júlia

Liszt-díjas operaénekest

Rácz Tibor

színművészt.

Az évadnyitó társulati ülésen köszöntötték a szegedi színház új tagjait, valamint Vajda Júlia és Rácz Tibor örökös tagokat is.http://szegedma.hu/?p=565528

Posted by Szegedma Hírportál on 2015. szeptember 4.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.