Kultúra

Azonnal beleszerettek a Tiszába - Bemutatkozik Vass Zsuzsanna és Ferencz Nándor

Azonnal beleszerettek a Tiszába - Bemutatkozik Vass Zsuzsanna és Ferencz Nándor

2015. szeptember 28., hétfő
Azonnal beleszerettek a Tiszába - Bemutatkozik Vass Zsuzsanna és Ferencz Nándor
vass_zsuzsanna_ferencz_nandor06kf

Két kolozsvári fiatallal bővült a Szegedi Nemzeti Színház dráma tagozata. Vass Zsuzsanna és Ferencz Nándor alig két hónapja költözött Szegedre, máris fenekestől felfordult az életük. Hivatásukról, beilleszkedésről és hőn áhított jutalomjátékokról beszélgettünk.

„Szerencsés találkozás” – így fogalmaztak a fiatal színészek, amikor szóba került,

Bodolay Géza

invitálásának köszönhetik, hogy immár három hete a Szegedi Nemzeti Színház falai között próbálhatnak.

Vass Zsuzsannát

egy alternatív színházi közösségből, a Váróterem Projektből sikerült átcsábítani a Tisza-parti teátrumba,

Ferencz Nándor

pedig a Kolozsvári PUCK Bábszínház magyar tagozatát erősítette. A fiatalok szaktársak voltak a kolozsvári színművészetin, már a mesterlevél megszerzése előtt, az utolsó két egyetemi évben teátrumoknál dolgoztak.

vass_zsuzsanna_ferencz_nandor03kf

„A szegedi teljesen más, a független színházzal sosem játszottunk ekkora térben, viszont nagyon szabad, baráti közösség alakult ki. Olyan feladatokat is mi láttunk el, amire most külön stáb van. Szerelni és takarítani itt már nem kell” – emlékszik vissza nevetve Zsuzsanna, aki azt is hozzátette, a szabad színházi univerzum után nagy élmény tapasztalt rendezőkkel és színészekkel dolgozni. Nándor ennek ellenkezőjével szembesült a bábszínházban: „nagyon széles skálán mozgott a társulatunk, már ami a korunkat illeti. Az éppen nyugdíjazás előtt álló színésztől egészen a húszas-harmincas korosztályig voltak tagjaink. Örök igazság a színházakban, hogy a fiataloknak jutnak a strapásabb szerepek, ez az első szegedi előadásunkra is igaz”. Zsuzsanna és Nándor élete alig két hónapja fenekestől felfordult. Napi nyolc órákat próbáltak a

Merő Béla

rendezésében színpadra állított tragikomédia ősbemutatójára, a Szása i Szására; az ebédidei szünetet eddig hol az okmányirodában, hol albérletkereséssel töltötték. „Az ember újra megtanul magyarul” – viccelődött Nándor, amikor arról faggattam, hogyan sikerült túlverekedniük magukat a hivatalok útvesztőjén, mostanra viszont minden rendeződni látszik. Elismerik, kicsit még bizonytalanul mozognak a városban, a Tiszába viszont első látásra beleszerettek. „Nem is számítottunk rá, hogy a színházon belül ennyi támogatást kapunk. Szerencsés helyzetben vagyunk, mindenki nagyon segítőkész” – fejezte ki háláját a szegedi társulat felé Zsuzsanna.

vass_zsuzsanna_ferencz_nandor02kf

A Szása i Szása a Szegedi Nemzeti Színház egyetlen stúdió-előadása volt az évadban, a magyar dráma napjára időzített premiert a Szent-Györgyi Albert Agórában tartották. Zsuzsanna és Nándor is Szását alakította, de nem ugyan abban a szerepben láthattuk őket. Zsuzsanna az ukrán Szása család lányát játszotta, míg Nándor a magyar Szása csalás fiának bőrébe bújt. „Mivel még nincs nagy rutinunk a szegedi színháznál, nagyon jó bemutatkozás ez a stúdió-előadás” – folytatta Zsuzsanna, amit Nándor csak annyival toldott meg: „szerelmes párt alakítunk… lesz még ilyen az évadban”. A fiataloknak valójában nem a szeptember 21-i bemutató volt az első színpadra lépésük, a nyitánygálán már mindketten bemutatkoztak a szűkebb szegedi közönség előtt. Vass Zsuzsanna felvételijére szánt monológját hozta el a színház szerelmeseinek, Nándor pedig egy rövid pantomim jelenettel és egy szívének kedves zenés darabbal, a Hamupipőke bábelőadás részletével kedveskedett a nézőknek. Elárulták, már a gálát megelőző napokban is nagyon izgatottak voltak, lelkesedésük azóta sem hagyott alább. „Ebben az évadban én vagyok a hős szerelmes” – mesélt eddigi felkéréseiről Ferencz Nándor, az álomszerepre viszont még néhány évet várnia kell, szerinte III. Richárd hozhatná meg neki a jutalomjátékot. Vass Zsuzsanna viszont nem kacérkodik színházi hősnők szerepeivel, minden lehetőségből a legjobbat igyekszik kihozni.

<

Vass Zsuzsanna és Ferencz Nándor alig két hónapja költözött Szegedre, máris fenekestől felfordult az életük. http://szegedma.hu/?p=567921

Posted by Szegedma Hírportál on 2015. szeptember 28.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.