Molnár László portréja a Szegedi Sztárok Falán + FOTÓK



Míg Hollywoodban járdalapba fektetett csillagok, addig Szegeden a Brnoi étterem falain őrzik a teátrum legnagyobb alakjait. Kedden Molnár László karnagy portréja is felkerült a halhatatlan sztárok közé.
Molnár László
kisebb megszakításokkal 1978-tól jelen van a Tisza-parti teátrum életében, mintegy 25 éven át - ezzel a leghosszabb ideig - zeneigazgatóként működött közre a színházban. Nemrégiben töltötte be 70. életévét, májusban a Dömötör-gálán átvette az életműdíjat, s bevallása szerint még mindig tele van ambíciókkal. "Sok előadás, munka és fáradtság van mögöttem, viszont nagyon boldog vagyok, mert életem döntő részét nagyszerű kollégák között, nagyszerű színházban tölthettem" - mondta meghatottan a portré kifüggesztése után a zeneszerző-karmester.
Gyüdi Sándor
, a Szegedi Nemzeti Színház igazgatója hozzátette, mind az énekkar, mind pedig szimfonikusok tanulhattak, tapasztalhattak Molnár László teátrumnál töltött aktív(abb) évei alatt. Úgy fogalmazott, dirigálásait figyelve egy egészen más nézőpontot lehetett elsajátítani a praktikum mellett. A karnagy teremtett alapot az ország egyik legjobb operakórusának és operazenekarának.