Koponyalékelés avar módra szegedi kutató tolmácsolásában + FOTÓK

Míg korábban elsősorban a honfoglaló magyarokhoz kötötték a sebészeti vagy rituális céllal végzett koponyalékelést (trepanáció), késő avar leletek tanúsága szerint nem csak eleink éltek a jellegzetes beavatkozással. Mi volt a célja és értelme a koponya lékelésének? – erről kérdeztük a szakembert.

A trepanációnak alapvetően három fajtáját különböztetik meg: a sebészi, a jelképes és a kultikus beavatkozásokat – sorolta portálunknak

Bereczki Zsolt

, az SZTE Embertani Tanszékének tanársegédje. Külsőre a lényeg szinte ugyanaz, egy nyílást faragnak, vájnak az élő ember koponyacsontjába. A sebészi célzattal végzett koponyalékelésnek számos oka lehetett: egy fejsérülés kezelése, a seb tisztulásának elősegítése, vagy bármilyen olyan eset, mikor a koponyában észlelt nyomást, fájdalmat így próbálták enyhíteni – magyarázta a szakember. Ha például valakinek agytumora volt, egy ilyen beavatkozás után valószínűleg átmenetileg javulhatott a közérzete. Elképzelhető, hogy vérömlenyek eltávolítására, esetleg genny elvezetésére is alkalmazták. A koponyalékelést tipikusan – a gyógyító feladatokat is ellátó – sámánok hajthatták végre.

Jel vagy csakra

A jelképes trepanáció okainak feltárásánál nehezebb dolguk van a régészeknek és antropológusoknak, hiszen a magyarság pogány időszakából jószerével semmilyen írásos emlék nem maradt fent. Jelképes trepanációt valamilyen rituális célzattal végezhettek. Ez többnyire nem is járt a koponya „kilyukasztásával”, „csak” bizonyos – nem azonosítható – alakzatokat véstek a csontba. Ezekből többnyire egy-kettő fordul elő egy-egy leleten, többnyire szimmetrikusan – folytatta a tanársegéd, majd rögtön mutatott egy kivételt is: a hajdani avar férfi koponyáján egy méretes sebészi „lyuk”, és mellette négy (!) aszimmetrikusan elhelyezkedő jelképes trepanáció nyomai láthatók. Bereczki Zsolt azt is elmondta, Kínában, valamint belső-ázsiai és ótörök népeknél, mint amilyenek például a volgai bolgárok, találtak hasonló szokásokat. Valószínűleg ókori orvosi hagyománnyal is összefügghet (erről görög, római és arab források tanúskodnak), úgy vélhették, a trepanáció kedvezően hat fejfájás, illetve idegi problémák esetén – ez mai orvosi ismereteink szerint jórészt tévedésnek bizonyult. A trepanált pontok többnyire a fejtetőn vagy kissé hátrébb helyezkednek el, a keleti hiedelmek szerint ezen a tájon fontos csakrapont húzódik, vagyis spirituális jelentőséget tulajdoníthattak neki. Ez azért is valószínű, mert a kora középkori steppei népek kapcsolatban álltak muszlim kereskedőkkel, akik egyfajta kulturális közvetítő szerepet is betölthettek.

III. Béla koponyája

A tanársegéd arról is beszélt, a különös szokást sokáig a honfoglaló magyarokhoz kötötték, hiszen a leletek 90 százaléka pogány magyar temetőkből került elő. Jellemző lehetett még a 9-10. században is, majd a 11. századtól hirtelen elkezdenek csökkenni a jelképes trepanációról árulkodó leletek. Érdekesség, hogy a legfiatalabb trepanált koponya

III. Béla királyé

– hogy miként lehetséges egy ilyen alapvetően pogány jelkép egy keresztény király fején, nem tudjuk. 1960-ban Nemeskéri János egy tanulmányában megemlíti, hogy avar leleteken is találtak trepanációs nyomokat. Ma már tudjuk, a koponyalékelésnek alapvetően nincs etnikumjelző szerepe. Valószínűleg egy közös gyökérre tekint vissza a hagyomány, amit több népcsoport átvehetett, az sem biztos, hogy egymástól tanulták el.

Amiről a koponya árulkodik

A trepanáció harmadik formája a kultikus lékelés, melyet a halál után végeztek, vélhetően úgy hitték, a kiáramló lélek útját ezzel megkönnyíthetik. Ez persze csak feltételezés, párhuzamos ázsiai szokások alapján. Az antropológus a koponya alapján egyrészt más szakembereknél pontosabban meg tudja mondani a lelet korát és nemét, más mérhető adatokból pedig például a testmagasságra is következtethet. Persze egy jó DNS-elemzés is szinte mindent elárul, csakhogy az rendkívül költséges – tudtuk meg a tanársegédtől. A számadatokból az antropológusok információkat nyerhetnek a populáció egészére nézve, és más közösségek adataival is össze tudják vetni. Kiderülhet például, hogy két egymás melletti falu lakói között volt-e biológiai rokonság. Természetesen az antropológiai adatok a tárgyi leletekkel együtt rajzolják ki leginkább az egyes populációk közti kapcsolatot.

Fájdalom és kockázat

Bereczki Zsolt frissen megvédett doktori disszertációjában kilenc sebészi és tizenkét jelképes trepanált koponyát vizsgált. A leletek a Dél-Alföldről kerültek elő az avarkorból, vélhetően a 7. század vége és a 9. század eleje között élhettek ezek az emberek. Trepanált koponyákat találtak például a Bélmegyer-Csömöki-dombon, Kiskundorozsmánál az autópályához kötődő ásatánál (ennek külön érdekessége, hogy három trepanált gyerekkoponya is előkerült – nagyon ritka az ilyen gyereklelet!). Korábban, a hatvanas években a Fehér-tónál, Kundombnál és Vedresházánál, sőt, a Vajdaságban is találtak ilyen koponyákat. A szakembertől azt is megtudtuk, a koponyalékelés természetesen egyáltalán nem volt sem fájdalom-, sem kockázatmentes művelet, könnyen elfertőződhetett a seb. Ha a delikvens a beavatkozást és következményeit túlélte, utána viszont vélhetően nem okozott nagy gondot a trepanált koponya, a leletek tanúsága szerint helyenként a fejfedőbe tett fémből vagy más kemény anyagból készült lemezzel védték a keletkezett lyukat.