Kultúra

Bánk bánnal ünnepelt a Szegedi Nemzeti Színház + FOTÓK

Bánk bánnal ünnepelt a Szegedi Nemzeti Színház + FOTÓK

2013. március 16., szombat
Bánk bánnal ünnepelt a Szegedi Nemzeti Színház + FOTÓK

Bodolay Géza rendezésében a nemzeti ünnepen mutatták be Katona József Bánk bánját a szegedi Kisszínházban.

Bánk bán szerepében

Nagy Csongor Zsoltot

, Melindaként

Gidró Katalint

, Gertrudisként

Szabó Gabit

, Ottóként pedig

Barnák Lászlót

láthatja a szegedi nagyérdemű. A nemzeti drámát szándékosan a Kisszínházban mutatják be, hogy ezzel is az ünnepélyesség helyett a mű ma is érvényes tartalmára irányítsák a figyelmet – közölte az MTI-vel a rendező. Az előadását képi világát a magyar díszlettervezés korelnöke,

Székely László

álmodta meg. A díszlet középpontjában a Nemzeti Múzeum épülete áll. „A Bánk bán egyszerre tudott korhűen középkori és izgalmasan aktuális lenni, mint a legjobb Schiller-drámák. A jellemek mélysége és gazdagsága Shakespeare-t idézi. Szerzője nem volt forradalmár, de műve forradalmasító hatású, mert elkeseredést ébreszt minden zsarnokság ellen, és részvétet a megalázottság mellett. Nyelve olyan erőteljes, mint soha még magyar drámáé. Rímtelen jambusos formájával pedig odakapcsolódott a Shakespeare-Schiller-hagyományhoz” - írja

Hegedüs Géza

A magyar irodalom arcképcsarnokában.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.