Kultúra

Pénteken debütál a Pipás Pista + FOTÓK

Pénteken debütál a Pipás Pista + FOTÓK

2013. január 25., péntek
Pénteken debütál a Pipás Pista + FOTÓK

Január 25-én a Szeged környéki tanyavilág híres-hírhedt Pipás Pistája ihlette tanyawestern ősbemutatójára kerül sor a Kisszínházban.

"Engem ez a történet azért is érdekelt, mert a húszas években, az első világháború után egy fontos változást lehetett tapasztalni az emberekben. A világégést megjártak ugyanis átlépték azt a küszöböt, ami nem engedi az embert ölni. A háborúból olyan emberek tértek haza, akik az ölést eleve elfogadottnak tartották, közvetlenül megtapasztalták. A történetben egyre több a gyilkos, hiszen az asszonyok is azok, akik felbérelik Pipás Pistát, hogy ölje meg a férjüket, és részt is vesznek benne. Számomra ez olyan, mintha egy menetelés lenne az elsőtől a második világháborúig, a tanyavilági életben modellálva" - mondta el portálunknak a darab írója,

Pozsgai Zsolt

. "Ősbemutatót csinálni hatványozottan izgalmas, mert nincs kipróbálva, hogyan működik a színpadon a mű, ez csodálatos érzés. Nagy jövőt jósolok a Pipás Pistának" - nyilatkozta a darab rendezője,

Kovács Frigyes

. Ha magunkba nézünk, minden nő megtalálhatja a maga Pipását – véli a címszereplőt alakító

Szabó Gabi

. A darabon az alkotók ígérete szerint viszont egyáltalán nem csak sírni, hanem nevetni is lehet majd, a népzenékből összeállított muzsikát pedig a Szegeden jól ismert

Fábri Géza

kobzos, népzenész „szolgáltatja” egy tamburás szerepében.

Az ősbemutatóhoz kapcsolódóan a Szegedi Nemzeti Színház felkérte a Somogyi-könyvtár szervezte 4. Szegedi Képregényfesztivál alkotóit, rajzolják meg, szerintük hogyan nézhetett ki az átokházi tanyavilág legendává vált híres-hírhedt réme, Pipás Pista. A premierrel egy időben 15 rajzoló 1-1 alkotásából nyílik kiállítás az előadás helyszínén, a Kisszínházban (Szeged, Horváth Mihály u. 3). A tárlat március 31-ig tekinthető meg előadásnapokon. A rajzok a

Szegedi Nemzeti Színház honlapján

is láthatók, néhányukat

oldalunkon is közzétettük

, cikkünk mellett most

Pilcz Roland

alkotása látható.

Jön, jön, jön! Az igazi Pipás

Vajon mi volt igaz és mi kitaláció a Pipás Pista-történetben?

Bubryák István

televíziós szerkesztő

Ember Judit

rendezővel közösen forgatott dokumentumfilmet, és most könyvet is írt a témáról - a cikket a napokban olvashatják portálunkon.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.