„Mosolyterápia” címmel megnyílt Szűcs Édua, szegedi születésű grafikusművész és karikaturista kiállítása a Somogyi-könyvtár első emeleti folyóirat-olvasó termében. A művésznő – aki Gubanc nevű kutyusával érkezett a megnyitóra – negyedik albumából válogatott munkáit szeptember 30-ig tekinthetik meg az érdeklődők.Szűcs Édua diplomája megszerzése után négy évig a Kecskeméti Rajzfilmstúdióban olyan népszerű, hazai és nemzetközi elismerést szerzett filmekben működött közre, mint például a Vízipók csodapók, a Mátyás király meséi, a Doktor Bubó, vagy éppen a Magyar népmesék című sorozat. „Nem voltam jó rajzfilmes, stílusom volt, és az ebben a műfajban rossz, elkezdtek a figurák rám hasonlítani” – mesélte lapunknak a művésznő, aki 1985 óta Budapesten él, és szabadúszó illusztrátorként dolgozik. A karikatúrákból nem lehet megélni, azok Szűcs Édua albumaiban jelennek meg, amelyeket ő maga ad ki négyévente. Illusztrációkból él, gyermek- és tankönyvek, újságok rajzai szerepelnek a palettáján, így rajzol a Nők Lapjának is, illetve kéthetente fekete-fehér önálló karikatúrái is megjelennek az Élet és Tudomány pszichológiai rovatában. Bár a karikatúrákhoz – mint mondja – az illusztrációk közepette úgy lop magának egy kis időt, mégis ezek a kedvencei. „Ezeket magamnak rajzolom” – vallja a művésznő. Emellett viszont immár több mint tíz éve fest is. Festőművész édesanyja halála után megkapta a festődobozát. „Egy évig porolgattam, aztán úgy éreztem, nem száradhat be a készlet. Harminc-negyvenéves festékekkel dolgozom” – mondta portálunknak mosolyogva a művésznő, és hozzátette: ez számára a kikapcsolódás terepe, „örömfestmények” születnek a kezei nyomán. „Annál jobb dolog nincs a világon, mint mikor együtt tudunk nevetni. Amikor rajzolom a karikatúrákat, azon mosolygok, hogy valaki egyszer majd mosolyogni fog rajtuk” – magyarázta Szűcs Édua szegedi kiállításának címét. „Elfelejtettünk nevetni. Hátha levetjük kicsit a gondokat, és felszabadulunk e rajzok láttán” – fejezte ki reményét a művésznő. Szűcs Édua azt is elárulta, kedvenc karikatúrája a „Nem hiszek a szememnek” című munka, amelyen egy diktátor beszél, mögötte színes és szép függöny a díszlet, amit azonban valaki félrehúz, és hátul a komor, fekete-fehér valóság látható. „A karikatúra nem bántani akar, csak megmutatja azokat a fonákságokat, amik a világban vannak. A dolgok mögé kell tudni látni, ez egy gondolkodásmód” – vallja a karikaturista.
