Úttörő szegedi kezdeményezés: gyógyszerész a háznál

Korábban nívós díjra is jelölték a programot. A „Gyógyszerész a háznál” egy szegedi kezdeményezés.

Szegeden tartották a „Gyógyszerész a háznál” projekt hivatalos indító eseményét, amely a PilotInnCities (PIC) nemzetközi program magyarországi megvalósításának egyik kiemelt kezdeményezése. Ezen keretprogram célja, hogy agilis, kísérleti jellegű a tényleges életben formálódó projektek révén támogassa az okos város megoldások bevezetését a Duna-régióban.

Egy szegedi újítás: "Gyógyszerész a háznál"
A kunbajai Hunnia Patikát üzemeltető dr. Jánossy Kinga gyógyszerész azt kívánja megvalósítani, hogy gyakran már otthon gondozott, a gyógyszertárakat felkeresni nehezen tudó betegeket is elérhessenek személyes, magas színvonalú gyógyszerészi ellátással. A beteg személyes gyógyulását az állami támogatású gyógyszerek igénybevételével, de egyúttal a gyógyszerész szakmai érdeket is érvényesítve a helyes gyógyszerszedés, a megelőzés is nagy hangsúlyt kap.
A szegedi görögkatolikus Szent Rozália Szolgálat 40 gondozója 270 ellátottal foglalkozik. Az ő csatlakozásuk egy társadalmi és szociális problémára adott válasz, hogy egy nagyvárosi környezetben is gondoskodnak a legelesettebb betegekről. Közülük egyre többen kapcsolódnak be az új szolgáltatásba, az otthoni, lakókörnyezeti igényfelmérésekkel és kapcsolattartással sokszor olyan fontos részletek is kiderülnek, amik egy gyógyszertári környezetben nem feltétlenül jönnek elő. . Az együttműködés ereje növeli két szakma, a gyógyszerészi és a gondozói munkaterületek hatékonyságát, presztízsét, társadalmi elismertségét.
Digitalizáció és személyesség egyszerre
Az elgondolás újszerű módon ötvözi a telemedicina és telepatika megoldásokat, lehetővé téve, hogy a páciensek videóhíváson vagy telefonos egyeztetéssel közvetlenül konzultálhassanak gyógyszerészekkel. A mobil gyógyszertár szolgáltatás révén a gyógyszertári engedéllyel rendelkező járművek vagy kistelepülésekre, vagy városi gondozottakhoz szállítják a gyógyszereket, ahol a páciensek személyesen vehetik át azokat, és helyszíni tanácsadást is kapnak a helyes használatról.
Korábban a Richter Anna-díj jelöltjei között szerepelt a Dr. Jánossy Kinga által megálmodott projekt:

Regionális mintaadás Szegedről
A 2025 tavaszán meghirdetett nyílt pályázati felhíváshoz tudott bekapcsolódni a „Gyógyszerész a háznál” program amely a vidéki gyógyszerellátás digitalizációját és elérhetőségének javítását tűzte ki célul. Magyarországon a Neumann János Nonprofit
Közhasznú Kft. (NEUM) és a HROD Közösségi Gazdaság- és Társadalomfejlesztési Központ is aktív szerepet vállalt a pályázat szakmai előkészítésében és lebonyolításában.
A szegedi programindító eseményen az együttműködő felek – a Hunnia-Patika, a Szent Rozália Szolgálat, a NEUM és a HROD képviselői – közösen indították el városunkban a projektet, amely új alapokra helyezi a gyógyszerellátás és a digitális egészségügy kapcsolatát.
A „Gyógyszerész a háznál” nem csupán egy egészségügyi újítás, hanem egy új közösségi modell, amely erősíti a helyi együttműködéseket és hozzájárul a vidéki egészségügyi ellátás hosszú távú, fenntartható fejlesztéséhez. A program tapasztalatai a jövőben mintaként szolgálhatnak más régiók számára is, ahol a gyógyszerellátás és a hozzáférés javítása kiemelt társadalmi cél. A pontos módszertan tesztelése és gyakorlati finomhangolása az a szélesebb körű érdek, ami a regionális szintű támogatási forrás elnyerését lehetővé tette.