Kultúra

„Áldott szép pünkösdnek gyönyörű ideje”

„Áldott szép pünkösdnek gyönyörű ideje”

2009. június 1., hétfő
„Áldott szép pünkösdnek gyönyörű ideje”

Hej, czintus, czintus

A húsvéthoz alkalmazkodó pünkösd a niceai zsinat határozata óta változó, mozgó ünnep. A húsvétot követő 50. napon kezdődik, s május 10. és június 13. között ünnepeljük.

A Magyar Néprajzi Lexikon tanúsága szerint „a keresztény egyház annak emlékére tartja, hogy tanai szerint Jézus mennybemenetele után a Szentlélek leszállt az apostolokra". A legjellegzetesebb pünkösdi népszokások: a pünkösdi királyválasztás, a pünkösdölés, a pünkösdi királynéjárás. A tulajdonképpeni „gyerekszokás" a két utóbbi, amelyekhez dramatikus gyermekjátékok is kapcsolódnak. (Mindannyian fújjuk a „Bújj, bújj, zöld ág..." című dalocskát.) A pünkösdi királynéjárás a Dunántúlon ma is előfordul: a kislányok házról házra, udvarról udvarra járnak, énekelnek, mondókákat mondanak, a kiskirályné kosarából rózsaszirmokat hint szét (a pünkösdi rózsa, mint tudjuk, megóv a gonosztól, de termékenységvarázsló ereje is van, így nemcsak az emberekre szórták, a portát borították be vele, állatokra is hajítottak belőle, hogy egészségesek, szaporák legyenek), a házbeliek meg ajándékot adnak a „produkció" végén. A pünkösdölés szintén énekes-táncos adománygyűjtő népszokás, amely az Alföldön ismert. (Nincs, aki ne tudná a „Mi van ma, mi van ma,/Piros pünkösd napja..." kezdetű dalt.) Régebben eladólányok jártak pünkösdölni, később kisebb leánykák, fejükön virágkoszorúval, kezükben a czintussal/czinkussal (= királyné pálcája), s ezt énekelték: „Hej, czintus, czintus,/Fehér tulipántos!/Öntsetek (hintsetek) virágot/Az Isten markába." (Az istenes ének hosszabb változata megtalálható Kovács János 1901-ben megjelent Szeged és népe című Szeged ethnographiájában.) A lányok figyelmébe ajánljuk még a pünkösdölés mellett a pünkösdi tiszai fürdést, amely Szeged környékén még nem is olyan régen igen nagy hagyománnyal bírt.

Bálint Sándor

jeles néprajztudóstól tudjuk, hogy a hajnali lubickolás - mint egészségvarázsló, katartikus, megtisztító rítus - egész évre mentesít, megvéd a kelésektől, kiütésektől. Félő, hogy aki ma vízbe merészkedne, azzal éppen az ellenkezője történne...

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.