Tükrözés és kombináció a színpadon: A tévedések komédiája

Március 13-tól játsszák a Kisszínházban Shakespeare A tévedések komédiáját (The Comedy of Errors) Bodolay Géza rendezésében. A darabot sok jelzővel lehet illetni, egy biztos, az „érdektelennel" nem, mint az a premierről kritikát író munkatársunk cikkéből és a rá adott kommentárokból is kiderül.

Ízlések és pofonok: általánosságban szólva úgy tűnik, egyre radikálisabban szegeződnek egymásnak a „hagyományos", vagy legalábbis jogosan a közízléssel finomabban bánó darabot, „színházmúzeumot" szomjazó közönség és a művészi szabadsággal élő vagy épp visszaélő - posztmodern frázissal élve - a „minden elmegy" (ki tudja, hova...) elvére építő rendezői elképzelések arról, mit és hogyan kellene csinálni azokon a bizonyos világot jelentő deszkákon, hiszen

tévedés

ne essék,

színpad

(stage) - és nem színház - az egész világ... Az általános merengések után térjünk rá a darabra, amelynek van egy „kísérőszövege" is:

Géher István

utószava az Európa Kiadó 1989-es kiadásához. Ha a kedves nézők kézbe veszik ezt a szöveget, érdemes átfutni, hiszen érdekes adalékokat kínálhat A tévedések komédiájához. Shakespeare - mint tudjuk - szívesen nyúlt „közkézen" forgó, többször feldolgozott témákhoz darabjaiban, most sincs ez másként, műve Plautus Menaechmi (Az ikrek) című vígjátéka nyomán íródott, és egy jelenet belekerült az Amphitruóból is. A darab elve a tükrözés (és a trükközés): két fiú ikerpár és két szolga, akik szintén ikrek - akiket kettéválasztott egy tragédia, az apa pedig éveken keresztül keresi az elvesztett fiút és annak szolgáját. Olyan az egész, mint „egy szabályos kombinatorikai feladvány: hogy a felcserélhető párok hányszor, hányféle módozatban fordulhatnak meg a színen - anélkül, hogy a hasonmások összefutnának - a végső rendeződés előtt" - véli Géher, és vele együtt ismerhetjük fel: ez mese, s mint ilyennek, kezdettől fogva sejtjük a végét. Az Efezusban fiait kereső, elfogott atya, Égeon (

Janik László

) idegenként nem tudja pénzen kiváltani magát, és ki akarják végezni. Ám jön a kegyelmes herceg, Szolinusz - akit

Jakab Tamás

megszokott fenomenális alakításában élvezhetünk -, és a fogoly elbeszéli történetét. Mikor

Emil.Rulez!

„Hello tourist!"-jára megjelenik a színen az

egyik

fiú, az

egyik

Antifólusz (

Borovics Tamás

) az

egyik

mókásan ügyetlen Drómióval (

Gömöri Krisztián

), már sejteni lehet, hogy itt össze fognak cserélődni a szerepek, és hamar rájövünk, hogy a

hasonló

és az

ugyanaz

néha óriási különbséget jelent. Érdekes, helyzetkomikumra épülő szituációkat szül a két iker párhuzamos története, akik nem tudnak egymásról: szirakúzai Antifólusz nem érti, miért hívja ebédre egy magát a feleségének nevező asszony (

Erdélyi Tímea

), efezusi Antifólusz nem érti, miért nem engedi be ebédre asszonya... Valóban matematika és „tükrözés" az egész, a két fiú és a két szolga variációi - erre játszik rá a tükrökkel is operáló színpadkép is (díszlettervező:

Mira János

) - és nem mellesleg, Shakespeare képe előtt zajlanak le végig az események. „Ephesus olyan, mint egy elvarázsolt bordélyház, ahol a nők meg se várják, amíg betér a vendég, és a végén még ők fizetnek" - folytatja Géher. Egy veszélyes világ, amelyben nem értjük, mi történik körülöttünk, ismeretlenek neveznek ismerősüknek, és olykor még a saját szolgánk sem önmaga. Egy ilyen világban csak egyre gondolhatunk: valami hiba (error) van a rendszerben, valami tévedés forog fenn, forog egészen szédítően, míg egyszer csak szemben találjuk magunkat a tükörrel, de ha kinyújtjuk kezünket, rájövünk, hogy nem tükörbe néztünk.