Színház és néző - a híd két oldalán

A világ nem mindig „tréfa-móka-kacagás"; ám ha ez megjelenik a színpadon, azt nem mindig fogadja szívesen a közönség. Híd a színház és a néző között - ezzel a címmel rendeztek beszélgetést a Közéleti Kávéház keretében, melyen Gyüdi Sándort, a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatóját, Juronics Tamás művészeti igazgatót, Bodolay Géza főrendezőt valamint Bogoly József Ágostont, az irodalomtudomány kandidátusát kérdezte Tatár Rózsa jogász.

A főigazgató elmondta: az évad tervezésénél olyan darabokat tűztek műsorra, amelyekben hisznek, amelyeket fontosnak, megmutatandónak tartottak művészi értékük és aktualitásuk miatt. Másrészt olyan műveket is válogattak, amelyek hiányoztak a színház eddigi kínálatából, valamint olyanokat, amelyekről azt gondolták, hogy a közönség komoly tetszését fogják kiváltani. „Minden színház életében vannak sikeres és kevésbé sikeres produkciók, és természetes az, hogy egy-egy darabot másképpen fogad a közönség, a kritika és maga a színház.

Gyüdi Sándor

hozzátette: „Az évadkezdést mi szándékosan vidámra terveztük két vígjátékkal. Persze a vígjáték nem feltétlenül jelent kabaréjelentet vagy bohózatot, minden jó vígjáték mélyén ugyanis komoly, elgondolkoztató kérdések vannak, aminek a végkicsengése nem feltétlenül tréfa-móka-kacagás."

A süllyedő társadalom a színpadon

Főleg a nagyszínházi vígjáték, A kávéház volt többarcú, és élesebben volt megrajzolva az az arca, amely egy pesszimista oldalt mutatott - utalt a Goldoni-darabra Gyüdi Sándor. A darab

Mohácsi János

átiratában erőteljesen a mai társadalomra vonatkozott, és azt a kérdést vetette fel, hogy szereti-e viszontlátni az ember a színpadon az őt körülvevő társadalmi valóságot, a problémákat - mutatott rá a főigazgató. A darab a süllyedő Velencéről szól, és nemcsak a süllyedő házakat, hanem a süllyedő társadalmat is ábrázolja - ami kétségtelenül nem vidám. Aki az eredeti darabot akarta mindenáron látni, és a „vígjáték" megjelölés alapján könnyed estét várt, az csalódott. Egy süllyedőben lévő világ figuráinak beszéde, a darab obszcén nyelvhasználata is vitákat váltott ki. A színdarabíró a szereplő szájába adott szavakkal jellemzi a figuráját, negatív személyiségjegyekkel ruházza fel - magyarázta Gyüdi Sándor, és hozzátette: „Nem azt mondom ugyanakkor, hogy aki ezt nem fogadja el, az nem érti a darabot. Csupán azt kell tisztáznia mindenkinek, hogy mit vár egy előadástól. Ha annyit vár, mint egy brazil szappanoperától, akkor lehet, hogy csalódik. De vajon nem feladata-e a színháznak, hogy élesen mutasson rá problémákra?" - tette fel a kérdést a főigazgató.

„Kikapcsolódás" helyett „bekapcsolódás"

Bodolay Géza

úgy fogalmazott: az, hogy beszélünk-e obszcénül a színpadon vagy sem, huszonötödrangú kérdés. A főrendező hozzátette: amikor baj van a színházban azzal, hogy trágárul beszélnek, akkor valójában nem a kifejezéseket kérik ki a nézők, hanem az alapállást. Kétféle színházat lehet ugyanis Bodolay szerint csinálni, az egyik azt mondja, hogy minden rendben van, a királylányt el fogja venni a szegény molnárlegény, és happy end lesz a végén - mindenki menjen haza azzal a boldog tudattal az úgynevezett „kikapcsolódást" nyújtó este után, hogy minden rendben van a világban és nem kell megváltoztatni semmit. Pedig lehet, hogy inkább „bekapcsolódni" kellene bizonyos dolgokba - érvelt a főrendező. Amikor megszületett a magyar színjátszás, nagyon határozott célja volt: a világon semmi sincs rendben, és a legnagyobbak mindig is ezzel foglalkoztak. Nem az a kérdés, hogy mi a sztori, hanem az, hogy

hogyan

... - véli Bodolay Géza.

Juronics Tamás

a színházi évad repertoárjáról szólva elmondta: nagy sokfajta előadást igyekeznek létrehozni, ami azért is könnyű a Szegedi Nemzeti Színháznak, mert egy sokműfajú sok tagozatú teátrumról van szó. Azt is hozzátette, figyeltek arra, hogy a műsorban legyen kellő mennyiségben opera, amennyit a szegedi operaélet tradíciója megkíván, és szándékuk, hogy a szegedi opera ismét nem csak Magyarország egyik vezető operatársulata legyen, hanem idővel ismét nemzetközi sikereket is érjen el. Visszakanyarodva a közönség „hagyományos" színházi darabok utáni vágyához, a színházi vezetők elmondták: vannak természetesen „klasszikus" darabok is a repertoárban, ilyet ígér

Victor Hugo

Királyasszony lovagjának

bemutatója is.