Újabb kivitelezési blamázs a Szentháromság utcában


Befejezettnek minősített munka eredményeit tették tönkre a Szentháromság utcában. Halkó Pál szegedi Fidesz-alelnök szerintez önmagában is bizonyítja a városvezetés alkalmatlanságát.
Tovább folytatódik a Szentháromság utca kálváriája.Mint ismert, az önkormányzat azt ígérte, hogy 2019-re teljesen felújítják a város egyik legrosszabb állapotban lévő utcáját, azonban kérdéseinkre, amelyeket a felújítással kapcsolatban tettünk fel, ez idáig még nem válaszoltak, így egyelőre nem sok pontos információ látott napvilágot a beruházással kapcsolatban. Hétfőn azonban szemmel láthatóan is nagy változások következtek be, ugyanis újra megjelentek a területen a munkások, és elkezdték az útszakasz aszfaltozásának előkészítését, miközben
egy működő munkagépet. Azzal még nem is lenne semmi baj, hogy végre megkezdődött a várva várt útfelújítás, viszont a beruházás munkafolyamatai láthatóan nincsenek összehangolva.
Történt ugyanis, hogy a néhány hete befejezett, vitatható minőségű kertészeti munkák eredményét most az útépítők lerombolták, és elkezdték a virágágyások oldalait megbontani.

A környéken lakók felháborodása több okból is érthető, egyrészt tudni szeretnék végre, hogy mikor vehetik birtokba a felújított Szentháromság utcát, másrészt pedig azt kifogásolják, hogy miért nem vártak az útrekonstrukciós folyamatokkal még néhány hetet, amikor a közelben működő iskolában már tanítási szünet lesz. A Bécsi körút és a Szentháromság utca kereszteződésében hétfő óta mobil forgalomirányító lámpa szabályozza a közlekedést a körforgalom helyett, így a környéken rendszeresek a torlódások, dugók. Halkó Pál, a szegedi Fidesz alelnöke - aki maga is alsóvárosi lakos - megdöbbenve értesült a kialakult helyzetről.
"Egy korábban átadott és a lakosság igényeit már akkor sem maradéktalanul kielégítő munka eredményeit pusztítják most, ez önmagában is bizonyítja a városvezetés alkalmatlanságát. Véleményem szerint a szegedi beruházásoknál úgy tűnik, mintha nem történne műszaki ellenőrzés"
- fogalmazott. Kerestük az önkormányzatot is az ügyben, ha esetleg válaszolnának, akkor természetesen megírjuk.