Halomban áll a szemét a Kereszttöltés utcában, a lakók patkányinváziótól tartanak


Nápolyi állapotok uralkodnak Tarjánban, a Keresztöltés utca 29. szám alatt. A helyiek elmondása szerint napok óta gyűlik az utcára vetett háztartási hulladék a parkolók mellett. A helyzetet nehezíti, hogy eltűntek a kommunális hulladék számára fenntartott zöld kukák, csak a szelektívek gyűjtésére szolgáló sárga szemetesek találhatók az utcában. Elképzelhető, hogy ez idézte elő a problémát, bár a szemét mennyiségét figyelembe véve, vélhetően a zöld szemeteseken is túlcsordulna a jelenlegi adag.
– Nem fér a fejembe, hogyan lehetnek ennyire igénytelenek, akik ezt előidézték – fakadt ki ottjártunkkor az egyik lakos, aki szomorú tekintettel nézte erkélyéről a szeméthalmot.
Ha engem kérdez, csak napok kérdése, mikor szaporodnak el a patkányok az utcában! Kinek jó ez? Van bajunk így is elég, nem hiányzik egy újabb járványhullám a rágcsálók miatt – tette hozzá.
Megkérdeztük az SZKHT-tól, mikorra várható a szemét elszállítása, amint válaszolnak írásos megkeresésünkre, frissítjük a cikket, vagy újat írunk.
Szeged megbukott a szelektív gyűjtésből
Mint arról a SzegedMa korábban beszámolt, a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. az önkormányzattal egyeztetve elkezdte a szennyezett szelektív hulladékgyűjtő szigetek lassú, fokozatos felszámolását. Makrai László, az SZKHT vezetője korábban azt mondta, a szigetek megszüntetését az indokolja, hogy a városlakók egy része illegális hulladéklerakónak használja a gyűjtőszigeteket, emiatt heti hulladékgyűjtő, az illegálisan elhelyezett szemetet eltakarító céljáratokat kellett beállítani.
További fotók:


