Ezért számolják fel a szelektív hulladékgyűjtő szigeteket Szegeden

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Mint ismert, a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. az önkormányzattal egyeztetve elkezdte a szennyezett szelektív hulladékgyűjtő szigetek lassú, fokozatos felszámolását.

Makrai László, az SZKHT vezetője korábban azt mondta, a szigetek megszüntetését az indokolja, hogy a városlakók egy része illegális hulladéklerakónak használja a gyűjtőszigeteket, emiatt heti hulladékgyűjtő, az illegálisan elhelyezett szemetet eltakarító céljáratokat kellett beállítani.

Makrai László beszámolt arról is, hogy a felszámolások után 37 gyűjtősziget marad Szegeden, ezek jellemzően lakótelepeken vannak. Mint mondta, itt fegyelmezettebb, jogszabálykövetőbb a lakosság.

A jelek szerint azonban még ezekben városrészekben is van hová fejlődni. – Esténként nyüzsögnek a patkányok a szemetesek körül. Nem is csoda, hiszen néhányan válogatás nélkül hordják a szemetet a szigetek mellé. Ezért tényleg kár fenntartani a szelektív gyűjtés ilyen formáját – írta nekünk János, aki a rókusi Margaréta utcában örökítette meg a szeméthelyzetet:

Előző sztori

Havonta több milliárd forint adót spórolnak meg a dolgozó nyugdíjasok

Következő sztori

Árokba csapódott egy autó a 47-esen