Levélben kérik a szülők Botkát, ne zárják be a Sás utcai óvodát


A Sás utcai Tagóvoda szülői szervezete javaslatokat fogalmazott meg Botka László polgármesternek arra az esetre, ha az intézmény bezárna - és arra az esetre is, ha mégsem.
Lapunk birtokába jutott az a levél, amely szerint a Sás utcai Tagóvoda szülői szervezete két fontos javaslatot intézett Szeged polgármestere felé. Levelükben azt is hozzáteszik, hogy a szervezet véleményének eredeti példányát a tagok aláírásával a szegedi ÓVI igazgatójához, Bartáné Tóth Máriához is eljuttatták.
A véleményt az azt támogató lakosok is aláírták - összesen 1401-en.
A bezárás lehetőségével érintett szülők a következőt fogalmazták meg:
- Elsődlegesen az óvodába jelenleg is járó négy csoport fenntartását kérik. Azonban ha ez nem lehetséges, ara az esetre azt kérik, vonják őket össze három csoportba.
- Ha pedig ebben a formában egyáltalán nem működhet az óvoda tovább, akkor azt kifutó rendszerben kívánják megszűntetni - vagyis, hogy a jelenleg oda járó gyerekek a Sás utcai óvodából mehessenek iskolába.
- Mindkét esetben azt szeretnék a szülők, ha a jelenleg is ott dolgozó pedagógusok mellett menne végbe.
Mint arról korábban beszámoltunk, több óvodát is be kíván zárni a szegedi önkormányzat, mellyel itt és itt foglalkoztunk részletesen.