Jeles szegediekre emlékezünk

Szegeden számos orvos, tudós, egyetemi tanár, pedagógus, újságíró, színész, sportoló találta meg örök nyugalmát. Sokan nem is e föld szülöttei voltak, mégis – a tájhoz való szoros kötődésük miatt – végső megnyugvást a városban találtak.

Bálint Sándor: A „legszögedibb szögedi”

Bálint Sándor magyar néprajzkutató és művészettörténész, „a legszögedibb szögedi”, a 20. századi magyar néprajz és folklorisztika egyik legnagyobb alakja 1904. augusztus 1-én született Szegeden.  Élethivatásának tekintette, hogy szülővárosát és annak paraszti kultúráját beemelje a magyar nemzeti műveltségbe. Fő kutatási területei az Alföld néprajza, vallási néphagyományok és Szeged néprajza volt. Halálát egy közúti baleset okozta Budapesten. Végső nyughelye a szegedi Alsóvárosi temetőben található.

Kocsis Lajos:

Kocsis Lajos olimpiai bajnok labdarúgónk 1947. június 18-án látta meg a napvilágot Szegeden. Tizenkét évesen kezdett el focizni a Móravárosi Kinizsi csapatában, 1960-ban átigazolt a Szegedi VSE-hez. 18 évesen Salgótarjánban mutatkozott be az NB I.-ben. Hamar felfigyelt rá a Budapesti Honvéd, amely 1967-ben szerződtette. Kocsis tíz évet töltött Kispesten, ahol összesen 263 bajnoki mérkőzésen játszott és 91 alkalommal volt eredményes. 1969. október 22-én Dánia elleni debütált a válogatottban. A későbbiekben még 32 alkalommal ölthette magára a címeres mezt, összesen 7 gólt szerzett a nemzeti tizenegyben. Tagja volt az 1968-as mexikói olimpián aranyérmet szerző válogatottnak. Pályafutását 1982-ben, a Gyulai VSE színeiben fejezte be. Hosszan tartó, súlyos betegség után 2000-ben hunyt el Budapesten. Szegeden, az Alsóvárosi temetőben helyezték örök nyugalomra.

Klauzál Gábor: Az ország szíve

Klauzál Gábor ügyvéd, táblabíró, Csongrád vármegye követe, Szeged város országgyűlési képviselője, a Batthyány-kormány minisztere. 1804. november 18-án született Pesten. Egyetemi tanulmányai után 1824-ben ügyvédi vizsgát tett, majd Csongrád vármegye tiszteletbeli aljegyzője, 1825-ben pedig törvényszéki táblabírája lett. 1832-ben Csongrád vármegye országgyűlési követe.1848-ban az első felelős magyar Minisztérium földművelés-, ipar- és kereskedés osztályának minisztere. Életét a betegségek keserítették, sőt nem egyszer, azt kényszerűen alakították is. Egészségi állapotára hivatkozva visszavonult birtokára és gazdálkodott. 1866. augusztus 3-án Kalocsán érte a halál. A halál oka a tüdő mindkét oldalára kiterjedő súlyos gyulladás. Sírja a szegedi Belvárosi temetőben található.

Mihalik Kálmán: A székely himnusz zeneszerzője

Mihalik Kálmán 1896. február 21-én született az erdélyi Oravicabányán. Apja Kassáról származott, anyja csíki székely asszony volt. Középiskolai és orvosegyetemi tanulmányait Kolozsvárott végezte. Tanulmányait az első világháború félbeszakította, két évig a fronton szolgált. 1918-ban a kolozsvári egyetemmel együtt előbb Budapestre, majd 1920-ban Szegedre költözött. Kutatóorvos lett az egyetemen, és tanársegédként dolgozott Reinbold Béla professzor mellett. Szegeden írta 1921-ben  – Csanády György szövegére – a székely himnusz zenéjét. A vers eredeti címe Kantáta volt. Mihalik Kálmán mindössze 26 éves volt, amikor tífuszban meghalt. Faragott kopjafás sírja a szegedi Belvárosi temető díszparcellájában, a régi bejárathoz közeli részben található meg.

Móra Ferenc a magyar ifjúsági irodalom legkiemelkedőbb alkotója

Móra Ferenc magyar író, újságíró, muzeológus. Kiskunfélegyházán született 1879. július 19-én.  Tanulmányait – a család szegénysége miatt – nehéz körülmények között végezte. A budapesti egyetemen szerzett földrajz-természetrajz szakos tanári diplomát. A Szegedi napló munkatársaként került Szegedre. A lapnak 1913-1919 között főszerkesztője volt, majd haláláig állandó munkatársa maradt. 1904-től a Somogyi Könyvtár és a Közművelődési Palota tisztviselője, könyvtárosa volt, emellett a régészetre is szakosodott, ásatásokat végzett. Tömörkény István 1917-ben bekövetkezett halála után a múzeum igazgatója lett. Írói pályáját versírással kezdte. Elbeszéléseiben és regényeiben a parasztság kiszolgáltatottságának egyik legérzékenyebb ábrázolója volt. Szépprózáját kitűnő mesélőkészség, higgadt humor és az élőbeszédhez közelálló világos stílus jellemezte. Életének utolsó éveiben rohamosan romlott az egészségi állapota - halála előtt egy hónappal így írt időskori szerelmének, Kalmár Ilonának: „Igazán csak a haldoklásomnak élek.” Noha végig bizakodott a gyógyulásban, végül hasnyálmirigyrákban hunyt el 54 éves korában. Sírja a szegedi Belvárosi temető díszparcellájában található.

Juhász Gyula: Szeged költője

Juhász Gyula 1883. április 4-én született Szegeden. A 20. század első felében Magyarország egyik legelismertebb költője. 1899. május 21-én jelentek meg első versei a Szegedi Naplóban. Művészetére nagy hatással volt szülővárosa, több alkotásában is kifejezte Szeged és a Tisza iránti érzelmeit. ­A költő egész élete során boldogtalan volt, 1937. április 6-án – két nappal az 54. születésnapja után – megmérgezte magát. Sírja a szegedi Belvárosi temetőben található.

Dankó Pista: A leghíresebb cigányprímás

Dankó Pista 1858. június 14-én született a mai Szatymaz területén. 15 éves volt, amikor szülőfalujában megszervezte saját cigányzenekarát. Dankó dalköltészetében gyakori motívum volt a rózsa, számos betétdalt írt népszínművekhez, nótáinak száma közel félezerre rúg. Pósa Lajos, Gárdonyi Géza, Békefi Antal, Tömörkény István írtak szöveget a dalaihoz. Blaha Lujza előadása révén tettek szert népszerűségre első dalai. Az 1890-es években beutazta az egész országot daltársulatával. Élete utolsó éveiben tüdőbajjal küzdött. 1903. március 29-én hunyt el sógora budai lakásában. Szegeden, a Belvárosi temetőben alussza örök álmát.

Tömörkény István: a célszörű szögény embörök, a kétkéziek és a homokból élők írója

Legnagyobb írója a termő szegedi földnek és a várost körülölelő tanyavilágnak.. 1866. december 21-én született a ceglédi vasútállomás épületében, melyben apja, Steingassner József a restit bérelte. Gyógyszerész-gyakornok lett, majd gyógyszerészsegédi vizsgát tett, de nemigen élt tudományával. 1884-től jelentek meg próbálkozásai a Szegedi Híradóban, majd 1886. március 1-jétől a lap belső munkatársa lett. 26 éves korában (1888-ban) behívták katonának, és elvitték a folyton háborgó Boszniába, amelyet az Osztrák-Magyar Monarchia gyarmatként bekebelezett. Novellái már katonakorában kezdtek megjelenni a fővárosi lapokban is. A leszerelése után Szegedre visszatérő Tömörkény már ismert író. A század végén könyvtárosként kerül a híres szegedi Somogyi Könyvtárhoz, és ugyanakkor a megalakuló Városi Múzeum alkalmazottja is lesz. 1904-ben ugyanennek a múzeumnak az igazgatója lett, az is maradt korai haláláig. Idővel ő nevelte tudóssá és majdani utódjává Móra Ferencet, aki íróművészetében is sokat tanult tőle. 1917-ben, 51 éves korában egy tüdőgyulladás okozta halálát. Sírja a szegedi Belvárosi temetőben díszparcellájában található.

Vedres István:

Vedres István magyar mérnök, építesz, gazdasági–műszaki szakíró. Polgári családba született 1765. szeptember 22-én Szegeden.  1786-ban vette át mérnöki oklevelét, és Szeged város alkalmazásába állt mérnökként, majd főmérnökként. Ezt a hivatalt nyugdíjazásáig 1812-ig töltötte be.  A városi közmunkák irányítójaként első feladatai között volt a futóhomok megkötése Csengele környékén fásítással (1789), majd a szőreg-gyálai határ vízrendezése és ármentesítése. Építészként középületeket, többek között iskolát és kórházat tervezett. A vízgazdálkodás kérdései egész életében foglalkoztatták: a tiszántúli árapasztó csatornára készített tervét halála évében jelentette meg.  Számos csatornatervet készített, víztározók létesítését, tógazdaságok kialakítását, a rizstermelés fejlesztését javasolta. Vedresházán, birtokán mintagazdaságot hozott létre. Szépíróként Dugonics András köréhez csatlakozott, verseket, színdarabokat írt, fordított, hatalmas könyvtárat gyűjtött. Egyike volt a Magyar Tudományos Akadémia megalapítóinak, 1800-ban az ő szervezésében jött létre az első nyilvános hangverseny Szegeden. 1930. november 4-én hunyt el Szegeden. Sujtásos Attilájában helyezték végző nyugalomra a palánki belső temetőben. Sírjára 2.5 méter magas vörös márvány obeliszket helyeztek. Mikor a terjeszkedő város magának követelte a sírkert területét, Vedres hamvait áthelyeztél az új Belvárosi Temetőbe.