Közélet

Merkely Béla: Legalább ötmilliós átoltottsággal fékezhető meg a járvány

Merkely Béla: Legalább ötmilliós átoltottsággal fékezhető meg a járvány

2021. április 12., hétfő
Merkely Béla: Legalább ötmilliós átoltottsággal fékezhető meg a járvány

Merkely Béla hangsúlyozta, hogy számos olyan tragédiáról hallott, ahol valaki várt egy vágyott vakcinára, majd elkapta a vírust és szörnyű vége lett a történetnek. Szerinte az első oltásnak van a legnagyobb szerepe a megbetegedéssel szemben, az első oltás után ugyanis nagyjából két héttel alakul ki az immunitás és lesz gyakorlatilag közel 100 százalékos a biztonság a súlyos megbetegedéssel szemben. A második oltás ezt követően egyfajta sokszorosító hatással rendelkezik, ami megnöveli a szervezetben az ellenanyagok számát - olvasható az Index.hu cikkében.

A rektor fontosnak nevezte, hogy a fertőzésen átesettek ellenanyagszintje alacsonyabb, mint a beoltottaké, ugyanakkor a vírust korábban bizonyítottan elkapók esetében nincs szükség második oltásra. A két oltással rendelkezők megfertőződésekor legfeljebb egy enyhe náthához hasonló tünetek jelentkezhetnek, de olyanról még nem hallott, hogy a körükben súlyos megbetegedés történt volna.

Merkely Béla úgy véli, hogy ahhoz, hogy a járvány tartósan alacsony számokat mutasson Magyarországon, nagyjából ötmillió állampolgárt kell beoltani. Reméli, hogy ennél többen igénylik majd a vakcinát, ami elég lehet ahhoz, hogy nyugodt nyarunk legyen és a járvány ne térjen vissza szeptemberben - írja az Index.

A Semmelweis Egyetem rektora szerint a hivatalosan nem igazolt esetekkel együtt 2-4,9 millió között lehet Magyarországon a megfertőződtek száma.

.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.