Minden cikk
Merkely szerint harmadik oltás nélkül nem lesz nyugodt karácsonyunk
A nyugodt karácsony azon múlik, hogy hányan veszik fel a harmadik oltást - vélekedett a Semmelweis Egyetem rektora az M1 aktuális csatorna szombat esti műsorában.
Merkely Béla: Magyarországon nem lesz negyedik hullám
Ott, ahol ilyen magas a koronavírus elleni átoltottság, mint Magyarországon, nem fog bekövetkezni negyedik hullám - mondta a Semmelweis Egyetem rektora a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
Merkely Béla: Legalább ötmilliós átoltottsággal fékezhető meg a járvány
A koronavírus-járványt kizárólag oltással lehet legyőzni, ezért bármelyik vakcinát is kínálják fel, azt az embereknek el kell fogadniuk – mondta a Semmelweis Egyetem rektora Áder János köztársasági elnök Kék Bolygó című podcastjában.
Merkely Béla: másfél hónapunk van ebből a járványból, utána jelentősen csökkennek a számok
A Semmelweis Egyetem rektora, Merkely Béla elmondta, hogy a keleti vakcinák beszerzésének köszönhetően Magyarországon jóval magasabb az átoltottsági arány az Európai Unió átlagánál. Utóbbi 12,5 százalék, míg Magyarországon immár 20 százalékosra nőtt az átoltottság - írja az MTI.









