Közélet

"Botka László kevesli a szegedi kulturális szférának juttatott többlettámogatást"

"Botka László kevesli a szegedi kulturális szférának juttatott többlettámogatást"

2021. április 10., szombat
"Botka László kevesli a szegedi kulturális szférának juttatott többlettámogatást"

Mint azt a SzegedMa megírta: Bartók Csaba 30 millió forintos támogatást intézett a szegedi kulturális intézményeknek, majd erről tájékoztatta a polgármestert is. Onnan azonban azt válaszolták nagyjából, hogy köszönik, de ez kevés. Majd a fidesz szerint irattak egy újabb lejárató cikket az önkormányzati kiadványban. Erre válaszul érkezett meg szombat délelőtt az ellenzék közleménye.

Íme:

"Végre megszólalt Botka László is a városi kulturális intézményeknek szerzett többlettámogatás ügyében, de persze nem személyesen, csak úgy botkásan, leghűségesebb fegyverhordozójának mondott tollba egy igen alacsony színvonalú dolgozatot.

Ebben az irományban egyrészt elismétli azokat a lózungokat, amelyekkel a járvány kezdete óta fárasztják a szegedi polgárokat, azaz a kormány csak elvon és megszorít. Ezzel kapcsolatban

mindig azt hangsúlyozzák, hogy az önkormányzat milyen rosszul jár, csak arról feledkeznek meg, hogy ezek a pénzek az embereknél és a vállalkozásoknál maradnak, hogy minél könnyebben vészeljék át a járvány okozta válságot.

Botka László kevesli a szegedi kulturális szférának juttatott többlettámogatást. Nem csoda, hiszen, ahonnan ő nézi, ebből az összegből még egy valamire való luxusterepjáróra sem futja, ugyanakkor mi azt látjuk, hogy hozzávetőleg 6-8 - a városi kultúra területén dolgozó - alkalmazott egész éves bérére elegendő ez az összeg.

Mindezek fényében

arra kérjük polgármester urat, hogy ne azokat pocskondiázza, akik tesznek a városért, végre kezdjen el dolgozni! Ha Botka László egyetlen forintot is szerez Szegednek, mi nemcsak köszönetet fogunk mondani, de keresni fogjuk a lehetőségét, hogy minden segítséget megadjunk további források felkutatásában, hiszen mi Szegedért dolgozunk.

- írja a Szegedi Fidesz.

Hogy mi ez az egész, arról EBBEN a cikkünkben írtunk részletesebben:

https://szegedma.hu/2021/04/a-kormany-segitseget-nyujtott-szegednek-a-varosvezetes-viszont-mast-akar

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.