Tápai Péter szerint körvonalazódik a megoldás a Cserepes sori piac ügyében


Tápai Péter szombaton éppen lapunk megkeresésére mondta, hogy ha már a Botka László vezette önkormányzat úgy döntött, hogy a sokak számára a megélhetés szempontjából fontos Cserepes sori piacot be kell zárni, egy részét meg kellene tartani, hogy szociális piacként funkcionálhasson. A piac bezárásával kapcsolatban - érezve a szegediek elégedetlenségét - hétfőn a Fidesz önkormányzati képviselője által elmondottakkal teljesen megegyező javaslatról beszélt Nagy Sándor városfejlesztési alpolgármester is.
- Időpontot kértem Botka László polgármestertől, aki fogadott. Itt azt a javaslatot tettük, találjon valamilyen megoldást arra, hogy a piac egy részének - a használt cikkeket árusító piacnak -
találjon helyet a városban és azt működtesse hosszú távon, mivel az nagyon sok szegedinek komoly segítséget jelentene
a megélhetésében - részletezte Tápai Péter a szerdai találkozón történteket.
A szegedi Fidesz alelnöke hangsúlyozta, hogy bár sok kritikájuk van Botka László polgármesterrel szemben, de azzal nem lehet célba érni, ha rátörik az ajtót, ez a szegediekhez méltatlan ügyintézési forma.
- Mint minden esetben, úgy most is megpróbáljuk tárgyalás útján jobb belátásra bírni a város vezetőit
- jegyezte meg az önkormányzati képviselő.