Közélet

Zajos fűtőműre panaszkodnak Felsővároson

Zajos fűtőműre panaszkodnak Felsővároson

2020. október 14., szerda
Zajos fűtőműre panaszkodnak Felsővároson

Egyik felsővárosi olvasónk arról panaszkodott, hogy a Tápai utcai fűtőmű több mint másfél éve éles, sípoló hangot ad ki napközben. Elmondása szerint még júniusban teszteltek egy új kazánt, ami olyan hangos volt, hogy egész este rezonáltak az ablakok és a falak. Levelében azt írta, hogy egy rövid szünet után a napokban kisebb-nagyobb megszakításokkal újrakezdődött a zúgás.

– Folyamatosan javítást ígérgetnek a panaszkodó e-mailekre. Néhány hónappal ezelőtt már azt is mondták, hogy megrendelték a szükséges alkatrészt, azonban semmi változás nem történt, sőt, egyre hangosabb a zúgás. Körülbelül 200 méterre lakunk a fűtőműtől és csukott ablaknál jól hallani a zajt. Akik közvetlenül a fűtőmű körül laknak, azok sokkal hangosabban hallják – fogalmazott levelében Antal. Hozzátette, a környéken lakók a Csaba utcai geotermikus fúrómunkák során is nagy zajterhelésben részesültek.

A szóban forgó fűtőmű egyébként nemrég kapott új külsőt: mint arról lapunk is beszámolt, több mint 800 négyzetméternyi felületen fecskéket ábrázoló falfestményekkel díszítettek az épületet, amelyen mesterséges fecskefészkeket is kialakítottak.

A probléma kapcsán kérdéseket küldtünk a SZETÁV-nak, amint válaszolnak frissítjük a cikket, vagy újat írunk.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.