Írjon nekünk

Közélet

Zakatol a geotermikus termelés Felsővároson

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/tegely jozsef.jpg

Megjelent:

Kamionoktól féltik a szervizutakat a felsővárosiak: a Csaba utcai panelházak mögött is geotermikus kúttal kezdték el a termálvíz kitermelését.

“Nekünk nem szólt senki” – mondta Kerényi Gáborné a Csaba utcán. Az asszony és a lépcsőházában élők is meglepődtek, amikor kamionok kezdtek el a szervizutakon járni. “Én autóval már ugyan nem járok, de sokan attól félünk, hogy tönkremennek az utak” – magyarázta. Ez összhangban van azzal, amit a Délmagyar is megírt. A kivitelezést végző cég ugyanis csak a kút közvetlen környezetében élőket értesítette a munkálatokról. A termálkutat három panelház és a töltés határolja el, de a szerkezetet nem kerítették el, csupán a konténerek nyújtanak némi takarást a kútnak.

Ottjártunkkor épp nagy zajjal folytak a munkálatok – nem kizárt, hogy esetenként még éjszaka is dolgozni fognak a helyszínen. Ennek kapcsán Busa-Fekete Bertalan, a kivitelező cég fúrási üzletágvezetője nyilatkozta azt a megyei lapnak, hogy műszaki megfontolásokból lehet, hogy éjszakai munkavégzéssel is számolniuk kell az ott élőknek.

“Ezt a zajt nem lehet elviselni, de próbálunk türelmesek lenni. Tudjuk, hogy nem véletlenül vannak itt a munkások se, nekik is lenne jobb dolguk annál, mint hogy a hidegben dolgozzanak” – foglalt állást Cserép Tünde, aki az egyik közeli sorházban lakik. “Nekünk szóltak, de a többség nem örült annak, hogy ide is kutat hoznak. Úgy tudom, hogy a terepet és az utakat helyre kell állítaniuk, ha végeztek, emiatt engem leginkább csak a zaj zavar” – mondta. A szervizutak kérdését árnyalja, hogy a Gyík utcai bölcsőde felújítása miatt is a szervizutakat használják a nehézgépjárművek.

Mihálik Edvin, a város zöld programjáért felelős tanácsnok a legutóbbi közgyűlésen beszélt arról, hogy Európa második legnagyobb geotermikus rendszerét alakítják ki Szegeden. Az Etelka soron kezdődött a beruházás, ott kezdték el az első kút fúrását áprilisban. Ezután a Kertész utcában, most pedig a Csaba utcánál fúrtak. Szeged-szerte 27 helyen várhatóak hasonló munkálatok. “Azóta már majdnem elkészült Odesszában a rendszer két visszasajtoló és egy kitermelő kúttal. Most ugyanilyen munkálatok zajlanak Felsővároson, ahol az egyik visszasajtoló már kész az Etelka soron, és hamarosan kezdik a fúrást a töltésnél” – mondta a Délmagyar kérdésére Kóbor Balázs, a Szetáv Kft. ügyvezetője. A beruházás végén 50-60 százalékkal kevesebb földgázt kell elégetnie a Szetávnak.

A projekt ütemterve szerint a városrészben még egy fúrás kezdete várható januárban.

Tovább olvasom

Hírzóna

Egyre népszerűbb a Makói Teátrum

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/tegely jozsef.jpg

Megjelent:

Szerző:

Az idei évet különös módon egy karácsonyi darabbal indították.

Tovább olvasom

Közélet

Átadták a Csongrád Megyei Levéltár új raktárépületét

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/tegely jozsef.jpg

Megjelent:

Szerző:

Átadták a Magyar Nemzeti Levéltár Csongrád Megyei Levéltárának új raktárépületét szerdán Szegeden.

Tovább olvasom

Hírzóna

Wallenberg nyomán – regionális vetélkedőt rendeznek Vásárhelyen

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/tegely jozsef.jpg

Megjelent:

Szerző:

A holokauszt nemzetközi emléknapján, január 27-én.

Tovább olvasom

Aktuál