Közélet

Nincs elég pad a felújított buszmegállókban

Nincs elég pad a felújított buszmegállókban

2019. április 12., péntek
Nincs elég pad a felújított buszmegállókban

A tavalyi év többek között a buszmegálló-felújításról szólt Szegeden. A városvezetés sikerként propagálta a megállók felújítását, ugyanakkor a projekt leginkább a csúszások és a félresikerült dolgok miatt képezte a közbeszéd tárgyát. Sokan a mai napig panaszkodnak, amiért kevés a pad a megállókban, és ami van, az se fedett részen található.

Kevesebb az ülőhely

Korábban megírtuk

, hogy a Dugonics téri buszmegálló felújításakor úgy helyezték el a padot, hogy az kilógott a fedél alól. Pár nappal később úgy „orvosolták” a problémát, hogy az ülőalkalmatosságot

néhány méterrel odébb tolták

, hogy még véletlenül se legyen összefüggésben a megállóval. Hasonló konstrukcióval szembesülhetünk a Honvéd téri buszmegállóban, ahol a pad szintén tisztes távolságra van a fedéltől.

A pad tisztes távolságra van a fedéltől a felújított Honvéd téri buszmegállóban. Fotó: Kovács Ferenc

A tér Tisza Lajos körút felőli oldalán ez a probléma nem áll fenn, ugyanis az ottani padot nemes egyszerűséggel eltüntették a felújításkor. Ennél a megállónál más érdekesség is akadt a renoválásakor:

először elméretezték,

így aki a csuklós busz hátsó ajtaján szállt le az a sárba lépett. Később – talán a cikkünk hatására –

kibővítették a megállót.

A felújítás áldozatául esett a pad a Honvéd tér Tisza Lajos körút felőli buszmegállójában. Fotó: Kovács Ferenc

– Csak nekem tűnt fel, hogy a felújítás után eltűnt a pad a Honvéd téri megállóból? Ráadásul a Fogklinika előtti megállóban sem lehet már leülni. Ha már ennyi pénzt áldoztak a rekonstrukcióra, igazán figyelembe vehették volna az utasok igényeit – panaszkodott nekünk Zsolt.

Értelmetlen áthelyezés

Korábban már arról is beszámoltunk

, hogy a nagy buszmegálló felújítási láz áldozatául esett az Ifjúsági Ház trolimegállója, ugyanis azt áthelyezték a Novotelhez, a párját pedig a Belvedere palota elé költöztették. Az áthelyezés következtében megszűnt a Belvedere előtti parkoló, és ez kellemetlenséget okozott néhány autósnak.

Már beáznak a tetők

Egyik olvasónk hívta fel a figyelmünket arra, hogy négy különböző fajta megállót alakítottak ki a felújítások során, ráadásul ezek között akad olyan, amelyik rendszeresen beázik.

Olvasóink szerint többször is beázott már a nemrégiben felújított buszmegálló a Szilléri sugárúton. Fotó: Kovács Ferenc

- Megfigyeltem, hogy négyféle különböző tetővel találkozhatunk a buszmegállókban. Értelemszerűen ez ugye legalább négyféle tervezést és négyféle kivitelezést igényelt, így elképzelhető, hogy négyszeres árat fizetett értük az önkormányzat – vélelmezte az egyik, neve elhallgatását kérő olvasónk. Hozzátette, ezek a tetők nem mindig nyújtanak kellő védelmet a csapadék ellen, ugyanis a Szilléri sugárúti megálló az elmúlt napokban többször is beázott. Kíváncsiak voltunk, hogy az önkormányzat vajon megerősíti-e az olvasónk felvetését, cikkünk megjelenéséig azonban nem reagáltak a megkeresésünkre.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.