Közélet

Odessza városrészben a helyzet változatlan!

Odessza városrészben a helyzet változatlan!

2019. február 5., kedd
Odessza városrészben a helyzet változatlan!

Stílusosan, 2018. április 4-én tudatta városunk lakóival Botka László szocialista polgármester, hogy eljött a várva várt pillanat az Odessza városrész lakóinak, teljesen megújulnak a kerület közterületei, valamint a város egy külön keretet hoz létre a körzet járdáinak és úthálózatának felújítására. A közbeszerzés nyertese egy szegedi konzorcium volt, amely 175 napra vállalta a munkát, tehát az átadóra december közepén került volna sor. A munkák csúsznak, az utcák rendezetlenek, sárosak, a lakók pedig egyre türelmetlenebbek.

Tavasszal menetrend szerint elkezdődött a munka, pár hét alatt feltörték mindenhol a régi burkolatot, eltüntették a Csanádi utcai kispiac asztalait, a zöldséges bódét, feltörték a Stop, azaz a Vakegér büfé előtti járdát, lezárták az utat a Vörösmarty iskola – volt Odessza II. – bejáratánál, elbontották a Tisza-parti iskola előtti játszóteret, körbe barikádozták a kaput, majd beköszöntött a nyár és lelassultak a munkák.

A kommunikáció szerint a rendkívül csapadékos tavasz lehetetlenné tette a folytatást, olyannyira, hogy például a Tisza-parti előtt egész nyáron nem lehetett munkást látni, egy sárga gép árválkodott csupán a területen, jelezve, itt történnie kellene valaminek. Aztán elérkezett a tanév kezdete és mint ezt egy olvasónk jelezte,

„augusztus utolsó napjaiban megjelentek a dolgozók és feltörték, majd lezárták még azt a kis „egérutat” is, amin eddig közlekedni lehetett. Ennek következtében az unokámat csak a Tisza part felől, vagy a Vedres utcai hosszú négy emeletes mögötti parkolón keresztül, autók között lavírozva tudjuk eljuttatni az iskolába.”

A munka ősszel is nagyon lassan haladt, egy járókelő elmondása szerint olyan érzésük volt, hogy a vállalkozónak nincs elég embere, ezért egyik helyről a másikra csoportosítja át a dolgozókat, ha már valahol nagy a morgolódás.

Aztán eljött a december,

de az a fránya időjárás megint keresztül húzhatta a vállalkozó szándékait

, váratlanul télen, fagy és csapadék nehezítette a sorsukat, így az ünnepélyes átadás nagy csendben elmaradt, oda lett a karácsonyi ajándék. A Vörösmarty előtt sem változott a helyzet. Reggel nyolc előtt és délután négy körül kaotikus jelenetek szemtanúi lehetünk. A szülők nagy lendülettel behajtanak az utcába, kirakják a gyerekeket a sárban, a több hónapja raklapokon ott sorakozó építőanyag között, majd dudálva, integetve, szitkozódva megpróbálnak kitolatni az onnan. A Csanádi utcai kispiacon sem térhetett még vissza az élet a megszokott kerékvágásba. Egy több évtizede a itt élő nyugdíjas hölgy szerint:

„nagyon hiányzik a zöldséges, mivel így minden apró hozzávalóért be kell menni a boltba, ráadásul nem túl esztétikus és meglehetősen sáros az egész környék.”

A tér azonban még mindig körbe van kerítve és hetek óta nem is láttak ott senkit, ami nem csoda, hiszen a hó és a fagy nem igazán alkalmas az építőipari munkákra, bár a szomszédos szolgáltató soron dolgoznak néhányan. Egy nyugdíjas, egykori építőipari dolgozó szerintaki ilyenkor fog bele a munkába, annak számítani kell a következményekre is.

"Vagy nem tudja tartani az ütemtervet, mert nem lehet dolgozni, vagy bármilyen körülmények között megcsinálja a munkát, ami aztán rossz minőségű lesz, nem győzik majd kijavítani a következő években. A Tisza-parti előtt például most rakják le a térburkolatot. Én a saját udvaromban biztos nem tenném!”

Elküldtük kérdéseinket az önkormányzathoz, szerettük volna megtudni, mi a késedelem oka, nyújtottak-e be kötbér igényt és mikor lehet számítani az átadásra, eddig azonban nem érkezett válasz.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.