Közélet

Elhunyt Andy Vajna

Elhunyt Andy Vajna

2019. január 20., vasárnap
Elhunyt Andy Vajna

Életének 75. évében hosszú betegség után budapesti otthonában elhunyt Andy Vajna, a magyar és a nemzetközi filmipar meghatározó alakja, filmproducer, nemzeti filmipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos - közölte a Magyar Nemzeti Filmalap vasárnap az MTI-vel.

Andy Vajna 1944-ben született Budapesten. 1956-ban 12 évesen egyedül menekült el Magyarországról és a Vöröskereszt segítségével Kanadába emigrált, a család végül Los Angelesben talált ismét egymásra. A Kaliforniai Egyetemen (UCLA) tanult, majd az egyetem mozgókép tanszékén kezdett el dolgozni. Később fotós vállalkozásba kezdett, majd Hongkongban parókakészítő vállalatot alapított és mozit üzemeltetett. Andy Vajna a világ egyik legnagyobb tekintélyű producere volt. Producerként 59 film fűződik a nevéhez, köztük olyan világszerte ismert és elismert alkotások, mint a Szabadság szerelem, a Zenedoboz (Music Box), a Rambo-filmek, az Angyalszív, a Terminátor, az Evita vagy a Jákob lajtorjája. Az 1997 és 2019 között gyártott magyar filmek közül a legmagasabb nézőszámot Andy Vajna filmje, A miniszter félrelép érte el. A filmalap megemlékező közleményében azt írta: Andy Vajna soha nem felejtette el magyar gyökereit és mindig odafigyelt a hazai filmiparra. "Erőskezű kormánybiztosként 2011 óta a magyar filmszakma érdekében dolgozott, irányítása alatt a magyar film újra a világ élvonalába emelkedett." A filmtámogatási rendszer konszolidációját követően nevéhez fűződik a Magyar Nemzeti Filmalap létrehozása. Az ő kormánybiztosi időszakához olyan nagy magyar filmsikerek születtek, mint a Saul fia, A nagy füzet, a Kincsem, a Testről és lélekről, az 1945 és a BÚÉK. Szerepe a magyar filmipar fellendítésében elvitathatatlan, a Magyarországon forgató filmek volumene regnálása alatt csaknem ötszörösére nőtt. A "Vajna-korszak" alatt a nemzeti filmalap által támogatott magyar filmek több száz nemzetközi díjat nyertek el, köztük az Oscart, a Golden Globe-ot és az Arany Medvét - írták. A közleménybe kiemelték: Andy Vajna az elmúlt héten azt mondta közvetlen munkatársainak: "It is my passion to give back", azaz az volt a szenvedélye, hogy visszaadjon valamit annak az országnak, ahol született. A Magyar Nemzeti Filmalap Andy Vajnát saját halottjának tekinti.

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.